A poláris eredetű légtömegek miatt a hőmérséklet jóval az átlag alá esett, és a következő hetekben is tartósan hideg, helyenként havazás várható.
Az ország nagy részén romlott a levegőminőség; egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen már veszélyesnek minősítették a levegőt a magas szállópor-tartalom miatt.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ keddi térképe alapján Putnokon veszélyes a levegőminőség. Ugyanebben a térségben Kazincbarcika, Sajószentpéter és Miskolc, továbbá a Dunántúlon Pécs, Ajka és Várpalota levegőjét pedig egészségtelennek minősítették.
Emellett Budapest, Vác, Százhalombatta, Dunaújváros, Székesfehérvár, Veszprém, Tatabánya, Győr, Sopron, Szeged, Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza, Hernádszurdok és Salgótarján levegőjét is kifogásoltnak minősítették, szintén a szálló por miatt.
A Főpolgármesteri Hivatal hétfői közleményében azt írta: az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján Budapesten a következő napokban várhatóan stagnál a szálló por szintje, majd szerdától tovább romlik a helyzet. Javulás - "jelentős bizonytalanság mellett" - legfeljebb vasárnaptól várható - írták. A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz. Az első kategória az elfogadható, a második a kifogásolt, a harmadik az egészségtelen, a negyedik a veszélyes minősítés.Az NNK korábban arra figyelmeztetett:
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








