Szeptember 23-án az őszi napéjegyenlőséggel hivatalosan is kezdetét veszi a csillagászati ősz.
A karanténidőszak alatt a gyerekek 40 százaléka többet evett a megszokottnál és 1-2 kilogramm plusz súlyt szedett magára - ismertette a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége felmérésének eredményét a szervezet elnöke az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Szűcs Zsuzsanna a 400 gyermek bevonásával készített felméréssel kapcsolatban elmondta: a karanténidőszak speciális változást hozott a családok életében, elsősorban az otthoni tanulással, ami miatt jelentősen, 4-6 órával nőtt meg a képernyő előtt töltött idő. A bezártsággal jelentősen csökkent a szabadtéren eltöltött idő, a szabadidős tevékenység nagy része a szobára korlátozódott.
Válogass a kedvezményes személyi kölcsönök között a Pénzcentrum kalkulátorában!
Hozzátette: ugyanakkor a szülők többet "kísérleteztek" a konyhában, többet főztek és új, egészséges recepteket próbáltak ki. A karanténidőszak alatt a gyerekek harmada fogyasztott főtt ételt, amit otthon a család készített. A felmérés szerint sokan nassoltak, ettek unalmukban is.
A kevesebb mozgás és a több evés pedig azt hozta magával, hogy a gyerekek 40 százalékánál átlagosan 1-2 kilogramm súlygyarapodás figyelhető meg. Ez - figyelembe véve, hogy rövid, két-három hónap alatt történt - jelentősnek tekinthető - tette hozzá a szakember. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a felmérésből kiolvasható fontos tanulságokra oda kell figyelni a második hullám alatt is.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






