8 °C Budapest

Döbbenetes, mennyi embert húznak ki a Dunából: a többség túléli

MTI
2020. július 2. 20:33

Tavaly 53, idén már 10 embert sikerült élve kimenteni a Dunából a fővárosban, az érintett emberek többsége túléli a vízbe esést - mondta Prohászka Richárd, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője csütörtökön Budapesten.

A bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón a rendőrség és a mentőszolgálat munkatársai a vízi balesetek veszélyeire hívták fel a figyelmet. Az alezredes ismertette: rendőrkapitányságuk a Duna teljes magyarországi szakaszán teljesít szolgálatot, 417 folyamkilométeren, de a mellékágak és a part menti területek is hozzájuk tartoznak. Elsődleges feladatuk a vízi közlekedés folyamatosságának, biztonságának garantálása, de az ő feladatuk a vízből mentés is. A fővárosban a nap 24 órájában mentő járőrözést tartanak, Budapesten a bejelentéstől számítva jellemzően 2-8 perc alatt tudnak a helyszínre érni - mondta.

Lakatos Adrienn, a kapitányság munkatársa ismertette: a szolgálati hajóval a vízbe esett ember mellé állnak, lehetőség szerint a leggyorsabb technikával beemelik őt a vízi járműbe, és ha szükséges, megkezdik az újraélesztését. Ezután a legközelebbi kikötőben átadják a mentőszolgálatnak.

Prohászka Richárd rámutatott: gyakran eszméletlen embert találnak a vízben, ezért a megközelítésekor leállítják a hajó motorját, nehogy a hajócsavarral sérülést okozzanak neki. A kimentettet még a hajón izolációs fóliába csavarják, amellyel használattól függően a kihűléstől és a túlhevüléstől is meg tudják óvni.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: amikor valaki a Dunába esik vagy a folyóba ugrik, sokféle egészségi kockázattal kell számolnia. Bár az ember az állandó testhőmérsékletét egy ideig fenn tudja tartani, hideg közegben viszonylag hamar megkezdődik a lehűlés. Ha ez súlyos sérülésekkel társul, akkor a folyamattal biztosan számolni kell, gyógyszeres vagy alkoholos befolyásoltság esetén pedig a kihűlés még gyorsabb lehet. Hozzátette: az izolációs takaróba csavart embert a mentők buborékfóliára fektetik, ami szintén abban segít, hogy a testhőmérséklet helyreálljon. Ezután egy teljes test rögzítését lehetővé tévő hordágyra fektetik, mivel nem tudják, hogyan került a vízbe, így potenciálisan súlyosan sérültnek tekintik. Oxigént is biztosítanak a számára, hogy javítsák a szöveti oxigénellátást, majd a mentőautóban melegített infúziót is bekötnek neki, hogy megállítsák a testhőmérséklet csökkenését.

Győrfi Pál rámutatott: ezek az esetek nagyon veszélyesek, ezért ha valaki például "buliból" vagy fogadásból a vízbe ugrik, azt is kockáztatja, hogy a becsapódás ereje miatt gerincsérülést vagy koponyasérülést szenved. Kiemelte: a Dunában keletkező örvények még azt is lehúzhatják, aki stabilan tud úszni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Prohászka Richárd az MTI kérdésére elmondta: a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság által tavaly élve kimentett 53 ember közül egy volt a tavaly májusi Hableány sétahajó balesetének utasa.

Kép: MTI/Balogh Zoltán

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 8. vasárnap
Aranka
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?