12 °C Budapest

Nincs elég digitális eszköz a háztartásban, hogy te dolgozz, a gyerek meg tanuljon? Dehogynincs!

2020. március 23. 16:44

Komoly kihívás elé állítja az oktatókat, diákokat és szülőket, hogy a hazánkba is begyűrűző, az egész világon óriási veszélyt jelentő koronavírus elleni intézkedések egyik sarkalatos pontjaként határozatlan időre bezárták az iskolákat, hiszen a hagyományos módszerek helyett hirtelen teljesen új eszközökkel kell tanítaniuk és tanulniuk. Szinte minden otthonban vannak azonban olyan eszközök, amelyeket könnyen bevonhatunk a folyamatba - ilyen például az okostelevízió is, amely plusz egy digitális eszközként segítheti a családokat. Az LG most összegyűjtött pár hasznos tippet, melyek segítségével az otthoni tévékészülék is fontos szereplőjévé válhat a távoktatásnak.

Online Kréta és Tanterem 

Jelenleg nincs egységesen használt rendszer vagy protokoll arra vonatkozóan, hogy milyen alkalmazást kell használni a távoktatáshoz, az Oktatási Hivatal mindenesetre a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszert, vagyis a KRÉTA-t javasolja. A rendszer minden szülő és diák számára ismerős lehet, hiszen eddig elsősorban adminisztrációs felületként alkalmazták az iskolák - az osztályzatok beírása és a tanulók értékelése is ezen a felületen zajlott -, de jól használható az online tanulásban is, hiszen alkalmas a tudásanyag átadására, podcastek letöltésére, valamint a kétoldali kommunikációra.

Emellett minden jel arra utal, hogy az elkövetkező hetekben-hónapokban igen fontos szerepet kaphat a Google Tanterem. Ez egy olyan ingyenes szolgáltatás, amellyel bárki egyszerűen hozhat létre kurzusokat és mapparendszereket, oszthat ki és ellenőrizhet feladatokat vagy kommunikálhat a diákokkal.

A Kréta és Tanterem alkalmazások számos eszközről érhetők el ingyenesen. A leggyakrabban asztali számítógépről vagy laptopról, böngésző segítségével használják a felületeket. Hasonlóan népszerű a mobilra vagy tabletre letöltött alkalmazások használata, hiszen a KRÉTA és a Google Tanterem is kínál applikációt ezekre a digitális eszközökre. 

Televízió, mint oktatási eszköz

Az alapvetően kulturális témákra fókuszáló M5 televíziócsatorna március 16. óta minden hétköznap olyan tartalmakat sugároz, amelyek segítik az otthoni tanulást, de nem csak emiatt kaphatnak kiemelt szerepet a tévékészülékek. "A ma kapható LG okostelevíziók gyorsan és egyszerűen csatlakoztathatók a mobileszközökhöz és számítógépekhez, így az online oktatás során használt alkalmazásokat egyszerre többen nézhetik, amellyel egyszerűbbé és kényelmesebbé válhat a tananyag elsajátítása és a családtagok együttműködése" - mondta el Slezsák Dániel, az LG szórakoztatóelektronikai szakértője. Az alábbiakban az ő segítségével mutatjuk be azokat a funkciókat, amelyeknek köszönhetően a tévéket is könnyedén bevonhatjuk az otthoni oktatási gyakorlatba.

1. Böngésző

Az okostévék szerves részét képezi a webböngésző, így ezt használva csak be kell írni a megfelelő internetes címeket, és máris lehet használni a KRÉTA-t. Fontos megjegyezni, hogy az LG televíziók képesek együttműködni az USB porton keresztül csatlakoztatott billentyűzettel, illetve egérrel, aminek köszönhetően a szövegbevitel és a navigáció is gyors, valamint kényelmes. Ennek köszönhetően a böngésző a tévén gyakorlatilag majdnem úgy használható, mint egy számítógépen.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

2. Képernyőtükrözés

A kompatibilis okostelefonok kijelzője egyszerűen, vezeték nélküli úton tükrözhető a televízió nagyméretű képernyőjére az LG TV Plus nevű ingyenes alkalmazás, a Screen Share/Miracast technológia (a legtöbb mobil ilyenkor a tévé mozgásérzékelős Magic Remote távirányítójával is vezérelhető) vagy Apple készülékek esetén az Airplay szolgáltatás segítségével. Ezt követően nincs más dolga a diákoknak, szülőknek, mint elindítani a KRÉTA vagy Google Tanterem applikációt a mobilon, és máris láthatják annak képét a tévé nagy kijelzőjén.

3. Számítógépes monitor

A számítógépek is egyszerűen csatlakoztathatók egy okostelevízióhoz, így a feladatokat sokkal kényelmesebben láthatjuk egy nagy képernyőn. Ehhez nem kell mást tenni, mint egy HDMI kábellel összekötni a laptopot vagy asztali gépet a tévével.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm