15 °C Budapest

Filléres mozijeggyel veszik fel a harcot a magyar multiplexek ellen

2020. február 8. 10:30

Egyre több lehetősége van a vidéken élőknek is moziba járni és ehhez már nem is feltétlenül kell egy nagyobb városba utazniuk. Bár a multiplex-hálózatok továbbra is óriási népszerűségnek örvendenek, reneszánszukat élik a vidéki művészmozik is, illetve azok a filmklubok is, ahol heti rendszerességgel vetítenek egy-egy kiválasztott filmet - számol be a HelloVidék.hu.

A mozizás a kilencvenes évektől kezdődően egyre inkább a háttérbe szorult a vidéki településeken. Az alacsony nézőszám miatt ugyanis gyakran nem éri meg az üzemeltetés.

Errea problémára keresi a megoldást a KULTIK mozihálózat, hazánk második legnagyobb, és az első 100 százalékban magyar tulajdonú mozihálózata, amely az elmúlt néhány évben az ország legkülönbözőbb pontjain igyekszik a minőségi mozis élményt biztosítani a látogatóinak. Budapest mellett ma már összesen 19 helyszínen vannak jelen, többek között Pécsen, Sopronban, Kaposváron, Nagykanizsán, Hódmezővásárhelyen és a Balaton környékén. Hálózatukban kilenc saját filmszínház, és 10 franchise partner mozi található, köztük hagyományos, és kertmozik egyaránt.

Ha érdekel a teljes cikk, olvasd el a HelloVidék oldalán. KATT!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?