Kádár-kockák helyett jönnek a katalógusból választható CSOK-házak

2019. május 23. 08:30

— A Nemzeti mintaterv-katalógus július végéig meghosszabbított pályázatával és a leendő tervgyűjteménnyel újabb fejezetet nyitunk hazánk épített környezetének alakításában — nyilatkozta Tuzson Bence. A Miniszterelnökség államtitkára szerint a tervtárnak fontos szerepe lehet a magyar kultúra megőrzésében és megerősítésében, hagyományaink ápolásában. A katalógus elsősorban a csok, illetve a júliustól elérhető falusi csok igénylőit támogatja: az építkezők és házfelújítók számára ingyenesen elérhetőek lesznek a tervdokumentációk és költségvetés-tervezetek.

A Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára azt mondta, a tervekkel ellensúlyozni szeretnénk a Kádár-kockák alkotta településképet, mivel a vidék és a falvak arculata a hatvanas-hetvenes években teljesen megváltozott, a települések elvesztették évszázadokon át jellemző képüket, sajátosságaikat. Korábban vidéken járva a tájjelleg vagy egyszerűen a település képe alapján szinte ismeretlenül is meg tudta mondani valaki, hol jár - vélekedett az államtitkár.

A magyar építészeti hagyományok fennmaradása, a településkép megóvása fontos célkitűzésünk. A Nemzeti mintaterv-katalógussal ugyanakkor a magyar vidék megtartóerejét, a családok boldogulását is szeretnénk segíteni. A tervtár a fiatal családok otthonteremtését lehetővé tevő csokot és a Magyar falu programot, illetve a falusi csokot támogatja ily módon

- mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Tuzson Bence. Az államtitkár szerint ha ma végigmegyünk egy-egy falun, mindenhol a Kádár-kockák alkotta kép tárul elénk, s bizony csak egy-egy jellegzetes elem maradhatott fenn. A Miniszterelnökség és háttérintézménye, a Lechner Tudásközpont ennek ellensúlyozására hirdette meg a mintaterv-katalógus ötletpályázatát, amelyre meghosszabbított határidővel, július 31-ig várják a pályaműveket építészektől és építészhallgatóktól egyaránt.

A katalógusból száz-százötven különböző elképzelés közül lehet majd választani.
A pályázattal és a leendő tervgyűjteménnyel újabb fejezetet nyitunk hazánk épített környezetének alakításában

- jelentette ki az államtitkár. A katalógusba kerüléshez három kategóriában lehet pályázni:

  • kockaházak átalakítása, hogy az egyenépületeknek is tetszetős, a tájegységbe jobban illeszkedő arculatot lehessen adni
  • kalákában megépíthető családi házak,
  • korszerű technológiával épülő családi házak, vagy mai divatos kifejezéssel az "okos­otthonok"
A két utóbbi kategória között természetesen lehet átjárás. Azért határoztunk meg két külön csoportot az új épületeknél, mert vidéken ma is jellemző a közös munka, építkezés. A kalákában építhető házakhoz az egyszerűbben, kevesebb gépi vagy különleges szakértelmet igénylő technológiai eljárást igénylő otthonok terveit várjuk

- mondta Tuzson Bence, aki szerint minden kategóriában elsődleges szempont, hogy a háztervek könnyen, továbbá viszonylag gyorsan és olcsón megépíthető otthonokat jelentsenek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1,5 millió forintot igényelnél, 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 929 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 958 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem mai keletű dologról beszélünk, hiszen már száz évvel ezelőtt, az 1910-es években is divatosak voltak a mintatervek. A nagy építészek, például Kotsis Iván, számos kiváló mintatervet tettek le az asztalra, amelyek alapján sok meghatározó épület készült el annak idején

- magyarázta Tuzson Bence, aki szerint a pályázat célja az is, hogy a katalógusba kerülni ma is presztízst jelentsen az építészek körében.

Hiszen ezek az elképzelések fogják döntően meghatározni, alakítani Magyarország, illetve a magyar vidék arculatát az államtitkár szerint.

Az államtitkár felidézte, hogy korábban a Népi építészeti programot is azért indították el, hogy a megmaradt tájjellegű épületek és házak "génmintáját" megőrizzék.

NEKED AJÁNLJUK
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 10. vasárnap
Judit
49. hét
December 10.
Az emberi jogok napja
December 10.
Advent (3.)
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
OTTHONTEREMTÉS 2024-BEN
Jelzáloghitelek, CSOK Plusz, Babaváró és ingatlanpiaci trendek
Most nem