18 °C Budapest

Szénné keresheted magad, ha kiadod a lakásod egyik szobáját: itt a matek

2019. március 1. 11:07

Amikor rákeresünk valamire a Google-ben, a keresőmotor már az első karakterek begépelése után megpróbálja kitalálni, hogy tulajdonképpen mire is vagyunk kíváncsiak, és javaslatokat mutat meg nekünk. Mivel folyamatosan változnak a kereséséi javaslatok, ugyanarra a kérdésre pár nappal később teljesen mást fogunk látni a keresőmező alatt. Ma annak jártunk utána, "mennyiért?" és rengeteg érdekes, sok embert izgató kérdésre találtuk meg a választ.

Amikor a Google keresőjébe begépelünk betűket vagy szavakat, akkor a keresőmotor már megpróbálja kitalálni, hogy mire is akarunk majd rákeresni és keresési javaslatokat mutat meg nekünk. Ezek a javaslatok a már begépelt keresési töredék, illetve korábbi keresések alapján állnak össze.

Jó példa arra, hogy folyamatosan változnak a keresési javaslatok ugyanarra a szerkezetre, hogy egyszer már megválaszoltuk a "mennyiért" összetétel által kidobott javaslatokat, de akkor szinte teljesen más volt a lista. Ma reggel ezek a legizgalmasabb kérdések:

Mennyiért fóliáznak bőröndöt?

Ha repülővel utazunk, és poggyászt is adunk fel, akkor joggal aggódunk, hogy vajon a benne lévő összes holmink megérkezik-e a célállomásra. Korábban ugyanis a Pénzcentrum is beszámolt hogy egyre gyakoribbak a poggyászfosztogatások: tavaly szeptemberben kis túlzással cafatokban landolt Ferihegyen egy Malagából érkező csomag. A nyaralásból hazatérőknek, ráadásul csak másnap lett meg a bőröndjük, amiből rengeteg minden hiányzott.

Éppen ezért érdemes strapabíró, biztonságosan zárható bőröndöt vinni magunkkal, ám ha erre nem tudunk éppen az utazás előtt beruházni, akkor az is jó megoldás lehet, ha befóliáztatjuk a reptéren. A Bud.hu-n olvasható informácók szerint az alap csomagolás 2500 forintba kerül, 3 000 forintért 1000 eurós biztosítási fedezet is jár hozzá, 3500 forintért pedig 2500 eurós fedezet. Amennyibe sportfelszerelésünket szeretnénk nagyobb biztonságban tudni, 4500 forintot kell fizenünk a szolgáltatásért.

Mennyiért kötik be a gázt?

Ingyen. 2017 július 1-jétől ingyenessé váltak a közműcsatlakozások a családoknak, valamint a kis- és középvállalkozásoknak (kkv), és ennek a körnek mérsékelték a kapcsolódó eljárási díjakat, miközben csökkentek az ügyintézési határidők is.

Mennyiért lehet számlát venni?

Ez az egyetlen visszatérő kérdés, úgy látszik a magyarokat komolyan foglalkoztatja ez a kérdés: nem győzzük hangsúlyozni, hogy számlát vásárolni teljesen illegális, ugyanakkor aki ebben az országban él, az tudja, hogy létező gyakorlatról van szó.

Az azóta már bezárt Józsefvárosi Piac bejáratánál is hangosan kínálták a számlákat, a Tények egyik 2 évvel ezelőtt készült riportjának beszámolója szerint akkor 1000 és 4000 forint közötti összegért. A számla ráadásul előre le volt bélyegezve, egy működő kft. bélyegzőjével. Manapság illegálisan a kiállított összeg 8-10 százalékáért lehet számlát venni. Azonban sokkal könnyeb lebukni vele, mint hinnénk.

Aki nem elég körültekintő és rásóznak egy ilyet, annak súlyos következményekkel kell szembenéznie, zárolhatják a bankszámláját, de milliós bírságot és büntetőeljárást is kaphat a nyakába. A hamis számlák ügye amúgy a rendőrségi ügy, a NAV akkor nyomoz, ha valaki felhasználja azokat

- derül ki a riportból. Még napjainkban is kifizetődő és kényelmes megoldás a cégeknek a hamis számlák gyártása, mivel gyakorta mindenféle gazdasági tevékenységet nélkülözve, pusztán az adóhatóságtól visszaigényelt összegekből kedvező jövedelemhez juthatnak.

Mennyiért lehet kiadni egy lakást?

Az ingatlanárakkal párhuzamosan az albérletárak is folyamatosan emelkednek, legfőképpen a Budapesten és az egyetemvárosokban: az elmúlt öt évben Budapesten kétszeresére, míg a többi egyetemi nagyvárosban 50 százalékkal nőttek az albérletárak - derül ki egy tavaly év végi közleményből.

Budapesten az átlagos bérleti díj 150 ezer forint, a garzonok 110-120 ezer forintba kerülnek havonta. Pécsen, Debrecenben és Szegeden a kisebb lakásokért 74-85 ezer forintot kell adni, a nagyobbakért 100-106 ezer forintot.

Akinek azonban nincs egy külön kiadásra szánt lakása, az egyik üresen álló szobáját is kiadhatja: talán ma már szokatlan módszer, de nem lehetetlen. Nem ritka, hogy akár 100 ezer forintot is el lehet kérni egy kiadó szobáért - egy tavaly szeptemberben megjelent cikkünkben ennek jártunk alaposabban is utána.

Kíváncsiak voltunk, reális lehet-e az az elképzelés, hogy ha valakinek van egy üresen álló szobája, mondjuk mert a gyerekek kirepültek, akkor azt a szobát akár kiadhatná-e? Így könnyen plusz jövedelemhez juthat, amiből akár fedezheti a másik városban tanuló gyermeke albérleti költségeit.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Soóki-Tóth Gábort, az Otthon Centrum vezető elemzőjét kérdeztük meg az árról, és hogy vajon megéri-e kiadni egy üresen álló szobát?

Elsőre kézenfekvő megoldásnak tűnik, de nem olyan egyszerű a megszokott életmódba integrálni egy idegent.

Arra a kérdésre, hogy milyen adottságokkal kell rendelkezni a szobának, amit ki szeretnénk adni, az elemző elmondta, hogy nem feltétel egy olyan lakás, amiben szinte önálló lakrész (szoba, fürdő-wc, esetleg a szobában teakonyha) alakítható ki, mindenesetre az vonzóbb, mint a közösen használt helyiségek.

Egy főbérlő nélküli lakáshoz, pláne, ha eleve kiadási céllal vették, egészen más a tulajdonos viszonya, mint ahhoz a lakáshoz ahol él. A bérlők is általában preferálják, hogy önállóan, "felügyelet nélkül" élhessenek.

A mai albérlet árak mellett megfontolható, hogy inkább bankhitel törlesztést fizet valaki, mintsem albérletre költ ("magának fizet" úgymond, nem másnak). Az egészen nyilvánvaló, hogy bár a havi törlesztő részlet (megfelelő hitel kondíciók mellett) akár kevesebb is lehet, mint egy ugyanolyan lakás bérleti díja, de jóval nagyobb mértékű és időben is hosszabb kötelezettséget jelent (jelentős önrésszel kell rendelkezni és jellemzően 20-30 éves futamidő társul hozzá, ami a tipikus néhány évig tartó albérleti szerződésekhez képet nagyságrendekkel hosszabb).

Mindezekkel együtt értelmes és sokak által alkalmazott üzleti modell a lakásvásárlás és egy-két szoba kiadása, amiből a törlesztő jórészt fedezhető.

Tehát egy tehetősebb (5-8 milliós megtakarítással rendelkező) család dönthet úgy, hogy a gyermeknek vesznek egy lakást, ahol a tanulmányai alatt lakhat, de közben még 1-2 bérlőt befogadva mérsékelik a lakhatási költséget (kvázi a bérleti díj fedezi, vagy majdnem fedezi a havi törlesztőt).

Mennyiért vágnak ki egy fát?

A favágás árát több tényező befolyásolja - olvashatjuk a Favago.hu oldalon. A kivágandó fa méretét tekintve négy kategóriát különböztetünk meg.

  • kis méretű fa: 5-15 ezer forint
  • közepes méretű fa: 15-45 ezer forint
  • nagy méretű fa esetén: 45-85 ezer forint
  • extra méretű fa esetén: 80 ezer forinttól

Mennyiért lehet házat építeni?

Ez attól függ elsősorban, mik az igények, milyen alapanyagokat használunk, és persze az is meghatározó, hol építkezünk. He mindenképpen mondani kell egy számot, akkor egy építészblog szerint nagyjából 300 ezer forint/ négyzetméter áron kell számolni a telekáron felül, ám ez tényleg csak a ház költsége, ebbe még nincs benne a kerítés költsége és a kert kivitelezése, ami szintén borsos összeg.

Mennyiért cserélne ablakot?

Ablakot cserélni nem olcsó mulattság, de hosszú távon megéri, hiszen sokat foghatunk a rezsin, rengeteg energiát takaríthatunk meg a fűtési időszakban.

{{KAPCSOLODO:1051560}}

Az ablakok, mérettől függően 35 és 120 ezer forint között vannak, és ehhez jön még hozzá a bontási, valamint a beépítési munkadíj, ami 1500-2500 forint/négyzetméter.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm