Ez az eredmény alig marad el a 2024-es rekordtól, és 2017 óta az egyik legerősebb évnek számít.
Sokan csak az utolsó pillanatban tesznek valamit a fagykárok elkerülésére, pedig az otthonunk védelme érdekében, időben megtett előkészületek nagyon sok időt és pénzt spórolhatnak nekünk.
Sokan csak az utolsó pillanatban tesznek valamit a fagykárok elkerülésére, pedig az otthonunk védelme érdekében, időben megtett előkészületek nagyon sok időt és pénzt spórolhatnak nekünk. Érdemes tehát mostanában átgondolnunk, milyen feladatokat kell elvégeznünk még azelőtt, hogy beköszönnének a mínuszok. Az újHÁZ Centrum szakértői öt lépésben foglalták össze, hogyan készüljünk a télre és mire figyeljünk oda a ház körül.
1. A kertben
Itt az ideje, hogy elvégezzük az utolsó kerti munkákat! Mivel locsolni már nem szükséges, zárjuk el a kerti csapokat, nehogy elfagyjanak, a tömlőket tekerjük fel, csomagoljuk be és vigyük zárt helyre.
Fordítsunk kellő figyelmet a növényeinkre is: a rózsák tövét például szénával vagy falevelekkel borítsuk be, a virághagymákat szedjük ki a földből, fűszernövényes kertünket pedig ültessük át balkonládákba és költöztessük be a konyhánkba. Vágjuk le utoljára a füvet és kissé lazítsuk meg a talajt, hogy lélegezni tudjon a pázsit. Kerti gépeinket tisztítsuk meg, és ezeket is vigyük csapadék- és fagymentes helyre. Metsszük vissza a bokrokat, a fákat, a muskátlikat pedig próbáljuk meg átteleltetni a pincében vagy a kamrában.
2. A tetőn
Érdemes felmennünk a tetőre és ellenőriznünk, hogy a cserepek nem mozdultak-e el. Az elhasználódott, megsérült darabokat cseréljük ki minél hamarabb, így elkerülhetjük a beázásokat. Ellenőrizzük a szigetelést a padlás felől is, ha szükséges, kérjük szakember segítségét a hibák kijavításához. Az avarhullást követően ne felejtsük el kitakarítani az ereszcsatornát sem, hiszen nagyon hamar eldugíthatják a falevelek. A megrepedt, eltört ereszt cseréljük ki, így egy nagyobb eső esetén sem fog a homlokzaton végigfolyni a csapadék, amely jelentős károkat okozhat házunk szigetelésében.
3. A nyílászárókon
Ősszel még van lehetőségünk egy gyors nyílászárócserére, ha azonban kisebb beruházással szeretnénk elkerülni a hőveszteséget, vásároljunk felragasztható nyílászáró-gumitömítéseket, amelyek fa és műanyag ajtókhoz, ablakokhoz is egyaránt elérhetők. Előfordulhat az is, hogy a keret és a fal között keletkezik olyan rés, amely huzatossá teszi otthonunkat. Ezt a problémát egyszerű sziloplaszttal is lehet kezelni. A helyiségek hőmegtartó képességét vastag sötétítőfüggönyökkel és egyéb árnyékolókkal tudjuk fokozni, így nemcsak az elillanó hővel szemben tudjuk felvenni a harcot, hanem fűtésünk is energiahatékonyabbá válik.
4. A ház homlokzatán
A tél előtti hónapok még tökéletesen alkalmasak arra, hogy egy last minute hőszigetelésbe kezdjünk. Megfelelő szakember segítségével néhány nap alatt telepíthető a szigetelőrendszer, hogy aztán a homlokzati és lábazati vakolatok segítségével teljesen új megjelenést kapjon otthonunk. Amennyiben ezt a beruházást idén elkerülnénk, ellenőrizzük a falak állapotát, és hívjunk statikust, ha repedéseket látunk a falszerkezeten.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
5. A fűtőrendszerben
Jellemző, hogy a fűtési szezon már javában tart, mégis sokan még nem is ellenőriztették fűtőrendszerüket a szakemberekkel. Érdemes minden évben kitakarítani magát a rendszert és a kéményt is, továbbá eljött az ideje annak is, hogy szénmonoxid-érzékelőnket is üzembe helyezzük. A pár ezer forintért kapható eszközt olyan helyiségekbe kell felszerelni, ahol nyílt égésterű tüzelőberendezések találhatók. Különösen javasolt hálószobákban és fürdőszobákban elhelyezni ezeket az érzékelőket.
- mondják az újHÁZ Centrum szakértői.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







