13 °C Budapest

Kutatás: mindent visz a Facebook a fiatalok körében

2018. július 28. 17:30

A 19-29 évesfiatalok 83 százalékkal használja naponta a Facebookot, ezzel a közösségi oldal messze a legnépszerűbb netes alkalmazás egy friss kutatás szerint. A nők és a diákok körében még népszerűbb az alkalmazás: 88, illetve 93 százalékuk látogatja minden nap a felületet. Okostelefonja szinte minden fiatalnak van, de a laptop és a notebook is népszerű eszköznek számít. Saját tévével viszont inkább a 25 év felettiek rendelkeznek.

Szinte minden fiatalnak van érintőképernyős okostelefonja, az asztali számítógép azonban már kevésbé népszerű. Az alkalmazások közül a Facebook mindent visz - többek között ez is kiderül a K&H ifjúsági indexéből, amely azt vizsgálta, hogy a 19-29 éves korosztály tagjai milyen technikai eszközökkel rendelkeznek, milyen gyakran interneteznek, és mely alkalmazásokat használják a leggyakrabban.

Miből mennyi?

A fiatalok 94 százalékának van érintőképernyős okostelefonja, és 54 százalékuk rendelkezik saját laptoppal vagy notebookkal is. Viszont mindössze 32 százalékuknak van asztali számítógépe, táblagépe pedig csak minden negyedik fiatalnak van. Jelentős eltérés látható a vizsgált korcsoportban azonban a tévék szempontjából: a 19-24 évesek mindössze 31 százalékának van saját LCD vagy plazmatévéje, a 25-29 évesek viszont közel fele, 49 százaléka rendelkezik ilyennel. Az okosórák, játékkonzolok és elektronikus könyvolvasók nem igazán népszerűek a fiatalok körében: az érintettek mindössze 6-13 százalékának van ilyen eszköze.

Mindent visz a Facebook

A különböző eszközökkel a fiatalok 83 százaléka szinte napi rendszerességgel használja a Facebookot. A nőknél és a diákoknál még magasabb, 88 és 93 százalékos ez az arány. A 19-29 éves korosztály tagjainál tehát abszolút ez a legnépszerűbb alkalmazás, ezt mutatja az is, hogy még a viszonylag keveset internetező fiataloknak is a 68 százaléka minden egyes nap használja, ezen túl azonban rendszeresen szinte semmit.

Az alkalmazások rangsorában a YouTube a második, a videómegosztót a fiatalok 39 százaléka használja napi szinten zenehallgatásra, 14 százalékuk pedig egyéb videók megnézésére. Ennek ellenére a korosztály tagjainak mindössze 10 százaléka nézi naponta a videómegosztón található vloggerek csatornáit, 18 százalék pedig hetente többször.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Instagram rendszeres használata inkább a fiatalabbakra jellemző (32% vs. idősebbek 16%), összességében a fiatalok 25 százaléka nyitja meg az alkalmazást naponta. Ezzel szemben a Vibert az idősebbek használják rendszeresebben: a 25-29 évesek 19 százaléka naponta megnézi az alkalmazást, míg a fiatalabbaknál ez az arány mindössze 7 százalékos. A Spotify, a Pinterest, a Twitter, a Netflix és a Coub alkalmazások kevésbé népszerűek: mindössze a fiatalok 2-5 százaléka használja őket napi rendszerességgel.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm