Szennyezett talaj, bontásra ítélt épületek és milliárdos kötelezettségek: mégis vidámpark épülhet Budapest egyik legelhanyagoltabb részén.
A hazai ingatlanárak immár ötödik éve folyamatosan nőnek, az építkezési kedv és az új beruházások rekordokat döntenek. 2017 egyértelműen az újlakás építések éve volt, az első kilenc hónapban mintegy 8000 új lakás épült és további 28 ezerre adtak ki építési engedélyt. Az árak is dinamikusan emelkedtek, a legdrágább területen, a főváros V. kerületében megközelítették a 700 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagárat, de az ország minden pontján erőteljes emelkedés tapasztalható. A tendencia folytatódni látszik, de mégis mit hozhat 2018 az ingatlanpiac számára?
A tavalyi év minden kétséget kizáróan az ingatlanpiac éve volt, amely megmutatkozik az építkezések számában és az ingatlanárak emelkedésében is. Az újépítésű lakások iránti keresletet alig győzik kielégíteni a beruházók. Még úgy is, hogy 2016 azonos időszakához képest 51 százalékkal több új ingatlant adtak át és a kiadott építési engedélyek száma is 33 százalékkal haladta meg az előző évét.
A négyzetméterárak is fénysebességgel emelkedtek, egy év alatt az ebben a mutatóban aktuális rekorder Budapest XXIII. kerületében például 33 százalékos, Zalaegerszegen 23 százalékos volt a növekedés egy év alatt. Az utóbbi négy évben inkább csak a főváros és a vidéki nagyvárosok - főleg Nyugat-Magyarországon - piaca fejlődött rohamosan, de 2017 változást hozott: az ország minden pontján pozitív tendenciák tapasztalhatóak és egyfajta területi kiegyenlítődés körvonalazódik, azaz az alacsonyabb árfekvésű térségek nagyobb ütemű drágulása látható.
Az ingatlanok iránti kereslet bővülése nagy szerepet kapott a fellendülésben. Emellett számos más tényező is kedvezően hatott a piacra. A CSOK felhasználási lehetőségeinek bővítése, a kedvező hitelkörnyezet, illetve a fogyasztóbarát, fix kamatozású lakáshitelek a vásárlási kedvet növelték, az egyszerű bejelentés, az áfa visszaigénylés és a kedvezményes 5 százalékos áfakulcs pedig a beruházókat ösztönözte építkezésre. Az eredmény látványos: rég nem látott aktivitás tapasztalható az ingatlanpiacon.
Mit hoz 2018?
Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint, minden bizonnyal az ingatlanpiac további bővülését hozza az idei év. A 2016-ban bejelentett, építkezést ösztönző lépések hatására megkezdett beruházások közül sokat idén fognak átadni, csak Budapesten közel kilencezer új társasházi lakás épülhet meg - s ezek egy része a tervezőasztalról, akár már két éve elkelt. A befektetési célú lakásvásárlás továbbra is igen népszerű marad, de a magas árak miatt a magánbefektetők aránya nem valószínű, hogy növekedne, annak ellenére, hogy a piacon kevés olyan befektetési lehetőség van, melynek hozama ilyen magas lenne. Sokak várakozásával ellentétben nem biztos, hogy a kedvezményes 5 százalékos építési áfa határidejét 2019 után is meghosszabbítják, így a beruházóknak nagyon igyekezniük kell, hogy az elkövetkezendő szűk két évben - kedvező adózás mellett - megépüljenek és eladásra kerüljenek a projektek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Nincs kizárva, hogy a későbbiekben bejelentenek olyan intézkedéseket, amelyek továbbra is építkezésre ösztönzik a beruházókat, de ha mégsem, akkor 2019 után további áremelkedés következhet, amelynek a lakáskiadók örülhetnek a legjobban, hiszen a lakosság egyre inkább a lakásbérlés felé fordulhat. "Az elmúlt három évben országos átlagban kétszámjegyű reálár-növekedésben kisebb lassulás várható, s középtávon az általános gazdasági bővülés szintjét veheti fel az árak változása. Tartjuk korábbi becslésünket, mely szerint a tavalyi nagyjából 160 ezer után a lakáspiaci forgalom rövidtávon beállhat a válság előtti évek átlagát jelentő 170-190 ezres sávba. 2018-ban és 2019-ben az építési volumen elérheti, illetve meghaladhatja a 30 ezres szintet, ám hosszabb távon 25 ezer lakás megépülése lehet egyensúlyban a kereslettel" - teszi hozzá a szakértő.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







