15 °C Budapest

Szakadék szélén billeg a magyarok negyede: karnyújtásnyira a szegénysortól

2017. december 1. 11:03

Egy év alatt 4,2 százalékkal nőttek a nettó jövedelmek, a reálbérek azonban csak 3,8 százalékkal. A KSH legfrissebb jelentése szerint a teljes lakosság 25,6 százaléka, vagyis 2 millió 465 ezer embert érint a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázata.

Ma mutatta be a Központi Statisztikai Hivatal A háztartások életszínvonala, 2016 című kiadványát, amelyből kiderül a magyar lakosság jövedelmi helyzete, hogy hány főt érint a szegénység kockázata, mennyit fogyasztottak a háztartások, és hányan érzik úgy, hogy jólétben élnek.

A jövedelmeket nézve némi változás látható a tavalyi évhez képest: az egy főre jutó éves nettó jövedelem 1 millió 199 ezer forint volt, ami 4,2 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A reáljövedelem 3,8 százalékkal nőtt, közben a fogyasztói árak csak 0,4 százalékkal. Egyre nagyobb az aránya a munkajövedelemnek: tavaly a bevételek 70,1 százalékát bérként kapta a lakosság, a társadalmi jövedelmeké pedig a tavalyi 29 százalékról 28,3 százalékra mérséklődött.

Még mindig nagyon sok embert érint a szegénység kockázata, bár csökken az arányuk: a teljes lakosság 25,6 százaléka, 2 millió 465 fő érintett, ami 76 ezer fővel kevesebb, mint tavaly.

A teljes lakosságnak a 13,4 százaléka, vagyis 1 millió 293 ezer ember élt tavaly a szegénységi küszöb alatti jövedelemből, tehát 77 680 forintból. Csökkent a munkaszegénység aránya is, a teljes népességnek a 4,9 százalékát érintette csak tavaly, ami 468 ezer főt jelent.

Többet vásároltunk

Az egy főre jutó éves átlagos fogyasztási kiadás  1 millió 22 ezer forint volt, ami 4,4 százalékkal több mint egy évvel korábban, de mivel az árak növekedtek 0,4 százalékkal, ezért valójában csak 4 százalékos a növekedés. A legnagyobb kiadást továbbra is az élelmiszerek jelentik (246 500 forint), lakásfenntartás és háztartási energia (215 700 forint), valamint a közlekedés (117 500 forint). Az ezekre fordított kiadások 56,7 százalékát tették ki a teljes fogyasztásnak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az élettel való elégedettséget, vagyis a szubjektív jólétet is vizsgálták, a válaszadóknak 0-10-es skálán kellett megadnia, mennyire elégedett az életével. Ez az érték nem változott a tavalyihoz képest, a magyarok átlagos elégedettsége 6,10 pont. Az eredmények alapján a 24 évnél fiatalabbak a legelégedettebbek, és a 75 évnél idősebbek a legkevésbé. Valamint az is jól látható, hogy minél magasabb az egyén iskolai végzettsége, annál nagyobb bizalommal fordul az emberek felé. A biztonságérzet azonban folyamatosan javul.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm