Nem jönnek a CSOK-babák: mi lesz így hazánkkal?

Nem jönnek a CSOK-babák: mi lesz így hazánkkal?

2017. június 23. 18:00

2017 első négy hónapjában 28 904 gyermek született, 1,4%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A 49 177 halálozás - az év eleji jelentős halálozási többlet miatt - 13%-kal haladta meg a 2016. január-áprilisi időszak haláleseteinek a számát. A természetes fogyás 20 273 fő volt, 5996-tal több az egy évvel korábbinál.

Az év első négy hónapjában 28 904 gyermek jött világra, ami 411-gyel, 1,4%-kal maradt el a 2016. január-áprilisi születésszámtól. A csökkenés részben azzal magyarázható, hogy 2016 szökőév volt, így az idén egy nappal rövidebb volt a vizsgált időszak. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám kisebb mértékben, mindössze 0,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest - áll a Központ Statisztikai Hivatal közleményében.

A halálozások száma 2016 szeptembere óta folyamatosan meghaladja az előző év azonos havi értékét. 2017. január-áprilisban 49 177-en vesztették életüket, ami nagymértékű, 13%-os emelkedést, számszerűen 5585-tel több elhunytat jelent 2016 azonos időszakához viszonyítva. A szökőnaphatást figyelembe véve a halálozások számának emelkedése jelentősebb mértékű, 14% volt. Ezen belül januárban 26, februárban 23, márciusban 4,2, áprilisban pedig már csak 1,1%-kal többen vesztették életüket, mint az előző év azonos hónapjában. A 2017. év eleji jelentős halálozási többlet hátterében - a két évvel ezelőtti folyamatokhoz hasonlóan - most is a tetőző influenzajárvány állhatott.

A halálozások számának jelentős emelkedése, valamint a születések csökkenése következtében a természetes fogyás a 2016. január-áprilisi 14 277-tel szemben 2017 első négy hónapjában 20 273 fő volt, ami 42%-os emelkedést jelent.

A házasságkötések számának hosszabb időszak óta tartó nagymértékű emelkedése megtorpant, és 2017 első négy hónapjában mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest. Az év első négy hónapjában anyakönyvezett 9487 frigy 9,4%-kal, számszerűen 988-cal volt kevesebb az előző év azonos időszakához képest. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának visszaesése kisebb mértékű, 8,8% volt. Ezen belül, különösen a szezonon kívül eső februári hónap csökkenése volt meghatározó, amikor a házasságkötések kiigazított száma 13%-kal mérséklődött.

Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 15,3 halálozás jutott. Az előbbi nem változott, az utóbbi 1,9 ezrelékponttal magasabb volt az előző év azonos időszakára számított értéknél, ennek eredményeként a természetes fogyás 1,9 ezrelékponttal, 6,3 ezrelékre emelkedett. Az év első négy hónapjában ezer élveszületésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,5 ezrelékpontos visszaesést jelent az előző év január-áprilisi időszakhoz képest. A házasságkötési arányszám 2,9 ezrelékes értéke 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. május 18. kedd
Erik, Alexandra
20. hét
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?