Az 1931-ben épült ház nemcsak prémium lokációja miatt számít ritkaságnak, hanem azért is, mert a világhírű Napraforgó utcai kísérleti lakótelep egyik ikonikus épülete.
Ahol nem szabad dohányozni, ott mától elektromos cigarettát (e-cigarettát) sem szabad használni, így például munkahelyeken és játszótereken. A szabályt megszegők akár 50 ezer forintos bírságra is számíthatnak. Az EU egyébként módosította a dohányzásról szóló irányelvét, a hazai szabályozás ezzel összhangban került kialakításra.
A péntektől hatályos szabályozás szerint tilos elektromos cigarettát és dohányzást imitáló elektromos eszközöket használni közforgalmú intézményekben, közösségi közlekedési eszközökön, munkahelyeken, valamint közterületnek minősülő helyeken, például aluljárókban, játszótereken és ötméteres körzetükben.
Ezeket a termékeket mától csak a nemzeti dohányboltokban lehet megvásárolni, és ugyanolyan reklámtilalmak vonatkoznak rájuk, mint a hagyományos dohánytermékekre. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) korábbi tájékoztatása szerint az elektromos cigaretta és annak kifújt gőze is káros az egészségre: az elektromos cigarettákhoz használatos patronokban, illetve utántöltő flakonokban olyan vegyületek vannak, amelyek bizonyítottan egészségkárosodást okoznak, ráadásul ez független attól, hogy az adott termék tartalmaz-e nikotint vagy sem.
Az e-cigaretta abban sem különbözik a hagyományos dohánytermékektől, hogy a kifújt füst, illetve pára azok egészségét is károsítja, akik csak passzív elszenvedői mások káros szenvedélyének. Káros hatásai mellett arra nincs bizonyíték, hogy hatásosan segítene leszokni a dohányzásról. Alkalmazása ugyan csökkentheti a megvonási tüneteket, de inkább fenntartja, sőt fokozhatja is a nikotinfüggőséget. Felmérések szerint Magyarországon a 2012-es 2,9 százalékról 2013-ra 4 százalékra nőtt azon fiatalok száma, akik a hagyományos cigarettázást még soha nem próbálták ki, ám elektromos cigarettát használtak már - tájékoztatott az ÁNTSZ.
A jogszabály az unió összes országában betiltja a cigaretta és a sodrásra szánt dohány ízesítését, amely vonzóbbá és könnyebben fogyaszthatóvá teszi a dohánytermékeket. Rendelkezik arról is, hogy a csomagolás elejének és hátoldalának 65 százalékát - képet is tartalmazó - egészségügyi figyelmeztetésnek kell borítania. Emellett tilos lesz a reklámok elhelyezése a dobozokon.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezen túlmenően a dohánycégeknek részletes beszámolót kell küldeniük a tagállamoknak arról, hogy milyen adalékanyagokat tartalmaz az adott dohánytermék. Az irányelv arra is kötelezi a gyártókat, hogy jelentsék, mielőtt új terméket vezetnek be. Az unió betiltja a kisebb kiszerelésű dobozokat, mivel azok olcsóbbak, így elérhetőbbek a fiatalok számára.
A szabályozás az e-cigarettára is kiterjed. Az eszközre a gyógyszerekre vonatkozó szabályok vonatkoznak abban az esetben, ha a gyártója a dohányzásról való leszokást ígér. Egyébként a termék a dohánytermékekre vonatkozó szabályzás alá esik. Az irányelv lehetőséget biztosít a tagállamoknak arra is, hogy megtiltsák a dohánytermékek interneteses árusítását.
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







