Több mint 1,2 milliárd forintért hirdették meg a Schobert család szentendrei luxusvilláját, annak ellenére, hogy Schobert Norbert cáfolta az eladási szándékot.
Aligha lehet a kormányt a CSOK kapcsán diszkriminációval vádolni: a legfrissebb módosítás nyomán ugyanis azok a családok is jogosultak lettek a támogatásra, akik a több száz milliós kategóriában keresgélnek, és legyünk őszinték, igazából semmi szükségük nincs az "alamizsnára".
Aligha lehet a kormányt a CSOK kapcsán diszkriminációval vádolni, hiszen már nemcsak az új lakások építéséhez, vásárlásához igényelhető 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatás vehető fel gyakorlatilag bármilyen értékű ingatlanra, hanem a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent módosítás szerint már a 10 millió forintos, 3 százalékos kamatozású hitelnél is eltörölték a 30 millió forintos felső határt.
KATTINTS! Ennyiért árulja villáját Oszkó Péter: égnek áll a hajad!
Nem véletlenül történt egyébként a módosítás. Ahogy arra a Pénzcentrum is felhívta korábban a figyelmet, bőven akadtak ugyanis a hazai lakáspiacon olyan lokációk (például Budapest java része, illetve kisebb részpiacok szerte az országban), ahol a jelenlegi árszínvonal mellett aligha lehetett volna kihasználni a teljes otthonteremtési támogatást.
Arról nem is beszélve, hogy ezeknél a családoknál a gyerekcél teljesítése sem anyagi kérdés. Míg az átlag magyaroknak többnyire komoly terhet - de mindenképp tudatos pénzügyi tervezést - jelent egy gyermek felnevelése, amely korábbi számításaink szerint a gyermek születésétől az egyetem vagy főiskola elvégzéséig átlagosan 13-15 millió forint is lehet; addig a leggazdagabb famíliáknál lassan státuszszimbólum a gyermekvállalás.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az Otthontérképen elérhető ajánlatokat górcső alá véve egyébként nincs is nagy meglepetés: amíg a 10+10-es támogatásból, némi önerővel már a legtöbb nagycsalád találhat igényeinek megfelelő új otthont (bár ennek mérete országrészenként nagyon változó), addig a luxuskategóriában a 20 millió forint alig fedezi az ingatlan értékének néhány százalékát. De ne is ragozzuk tovább, nézzünk néhány példát arra, milyen CSOK-os ingatlanokból is választhatnak jelenleg a leggazdagabb magyarok (kattints alábbi galériánkra).
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






