A vendégpolgárőrök az első szakaszban a rendőrség által meghatározott, közbiztonság szempontjából forrópontnak számító helyszíneken, a fogadó fővárosi polgárőrségek tagjaival közösen látnak el szolgálatot.
A bátrabb gyermekvállalást a részmunkaidő alacsony elterjedtsége, a kevés bölcsőde és családi napközi, illetve az elérhető támogatások alacsony összege is gátolja - írja a Világgazdaság.
A kisgyermekes szülőknek legfőképpen az a problémájuk, hogy nincs elég bölcsőde és családi napközi, ráadásul a munkaadók nem képesek őket részmunkaidőben foglalkoztatni. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) anyák körében készült, a napokban publikált felméréséből az is kiderült, hogy a nők szeretnék, ha a háromévi gondozási időt rugalmasan igénybe vehetnék a gyermek tízéves koráig, és adókedvezményt is kapnának, ha fizetett segítséget vesznek igénybe a gyermekgondozáshoz.Ezen felül azzal a pénzzel sincsenek megelégedve a szülők, amit a kormány a gyermekvállalás után nyújt (a gyed összege a napi átlagkereset 70 százaléka, maximum 142 100 forint havonta), de nem közvetlenül a szülés után van gond, hanem a kétévi gyed után a harmadik évben folyósított 28 500 forintos gyes összege az alacsony. A családi pótlékkal - ami évek óta nem változott - a megkérdezettek kétharmada elégedetlen. Az ellátást igénybe vevő 252 ezer nő közül 166 ezren (a válaszolók kétharmada) azt mondta, hogy nem vállalna több gyermeket.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







