Akár 5 millió is lehet a bírság a kertes házaknál

MTI
2015. július 24. 19:02

Július elseje óta a megyei növényvédelmi szakemberek öt hektáron rendeltek el parlagfűirtást - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken a honlapján.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény szerint a földhasználók kötelesek az ingatlanjuk területén június 30-ig megakadályozni a parlagfű virágbimbójának kialakulását, ezt követően pedig folyamatosan fenntartani ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig.

A hatóság július elseje óta ellenőrzi a parlagfűvel fertőzött területeket. A földhivatalok a külterületeken eddig 64 esetben, 69 hektárnyi parlagfűvel fertőzött területen végeztek helyszíni ellenőrzést, ezek alapján a megyei kormányhivatalok növényvédelmi felügyelőinek 29 esetben, öt hektáron kellett közérdekű védekezést elrendelniük.

A hatóság munkáját segítve civil szervezetek parcellaszintű felmérést végeztek a Csepel-szigeten, aminek eredményeként több mint 300 parlagfűvel fertőzött területet azonosítottak.

E mellett idén is bevetnek helikoptereket a felderítéshez, így a nehezen megközelíthető, nagy kiterjedésű, egybefüggő fertőzött területek is a hatóság látókörébe kerülnek. Újdonság, hogy a Belügyminisztérium és az FM megállapodása alapján erre a célra az Országos Rendőr-főkapitányság légirendészeti parancsnokságának helikoptereit használják.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tárca felhívta minden földtulajdonos és földhasználó figyelmét, hogy tegyenek eleget a törvényi kötelezettségüknek, és még a hatósági szankciók előtt mentesítsék területüket. Ennek elmulasztása esetén a hatóság növényvédelmi bírságot szab ki, amely

15 ezer forinttól ötmillió forintig terjedhet.

Hozzátették: gyommentesítéssel kapcsolatban szakmai információért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz, a megyei kormányhivatalokhoz és a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamarához fordulhatnak az érintettek.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 26. péntek
Karácsony, István
52. hét
December 26.
Karácsony 2. napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 26. 18:08