A péntek reggeli hőmérsékleti értékek voltak a legalacsonyabbak Moldvában, Munténiában és Dobrudzsában is.
Legendák keringenek a női táskák csodálatos tulajdonságairól, tartalmáról. Most megtudhatjuk, mi van bennük, vagy legalábbis azt, minek kellene lennie bennük ahhoz, hogy fel tudjuk találni magunkat a váratlan helyzetekben. Veszélyhelyzet, higiéniai vagy spórolási szempontok, itt a lista.

Bankkártya
Kis helyet foglal, akármilyen női táskában elfér. Nincs gondunk az apró számolgatásával és tárolásával, nem kell attól tartanunk, hogy észrevétlenül kirántunk egy bankjegyet. Emellett pedig nem kell, hogy rossz érzésünk legyen amiatt, hogy egy kisebb vagyonnal járkálunk adott esetben az utcán. Míg ha nagyobb összegű készpénz lapul a zsebünkben, sokszor aggódni kezdünk, addig a bankkártya esetében senkiben nem tudatosul, hogy akkora összeggel mászkál. Plusz baj esetén percek alatt hozzáférhetetlenné tehetjük a kártyánkat a napi limit lenullázásával, vagy pedig a kártya letiltatásával.

Pontgyűjtő kártyák, kedvezmény-kártyák
Aki lelkes törzsvásárló vagy kedvezmény-kártya gyűjtő, lassan annyi effélével rendelkezik, hogy már inkább otthon kipakolja őket egy halomba, külön tárolóegységbe, stb. csak ne dagasszák már tovább a pénztárcát. Így aztán soha az nincs nálunk, amire épp szükségünk volna. Így az adott vásárlás nem gyűjti a kedvezményt, vagy épp nem tudják olcsóbban adni a kiválasztott terméket. Ezért jobb, ha mindig magunknál hordjuk a kedvezményeket nyújtó kártyákat.

Dugipénz
Már anyáink is arra tanítottak: mindig legyen nálunk dugipénz, ki tudja, hogy alakul az este. Így még akkor is taxiba pattanva hazamenekülhetünk a rossz randiról, ha épp kiköltekeztünk, nem lehet kártyával fizetni, vagy esetleg nem akarunk automatát keresni az éjszaka közepén. Egy kis rejtekzsebbe csúsztatva megakadályozhatjuk, hogy másra tapsoljuk el a pénzt, megmaradhat a vészhelyzetekre.

Nedves törlőkendő, kézfertőtlenítő
Nem is gondolnánk, milyen sok élethelyzetben jöhet jól, ha van nálunk ilyesmi. Koszos lesz a kezünk, nincs lehetőségünk mosakodni, valamit meg kell tisztítani, kifolyt valami a táskánkban. Így nem kell bekéredzkedni mosdókba, vagy befizetnünk magunkat valahova 200 forintért csak egy kézmosásra. Ha nem is érzed extra koszosnak a kezeidet, amióta egyre népszerűbb az utcán evés, és egyre több talponálló, utcai gyorsétkezde várja vendégeit, kiemelten fontos, hogy legyen nálunk efféle kézmosó. Így legalább étkezés előtt lemoshatjuk a kezeket.

Egészségügyi felszerelés
Tampon vagy tisztasági betét azért jó, ha mindig van nálunk, mert ha épp szükség van rá, egy egész dobozzal kell majd újra megvenni. Így lesz egy csomó megkezdett dobozunk, folytonos a kiadás, holott épp csak egy darabra lenne szükségünk. Utána hurcolhatjuk magunkkal hazafelé az egész dobozt.

Fájdalomcsillapító
Bármilyen jellegű fájdalom jelentkezik is, általában azonnal szabadulni szeretnénk tőle. Aki fogyaszt gyógyszert, fejfájását pirulával enyhíti, már ha van nála. Bár ez aligha hihető szempont, de jobb, ha veszünk magunknak saját fájdalomcsillapítót, mert ha kérünk és kapunk valakitől, úgysem tudjuk megállni, hogy meg ne köszönjük. Ha pedig megköszönjük, a babona szerint már nem is használ.

Toll
Ha tollra van szükségünk, gyakran tíz percen keresztül is kutakodunk a táskánkban, és sokszor csak maximum egy szemceruza kerül a kezünkbe. Pedig igen sokszor lehet szükségünk tollra. Akár munkával kapcsolatos, vagy személyes igényünk is jelentkezhet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Vészhelyzet esetén értesítendő
Egy időben sokat lehetett arról hallani, mennyire fontos, hogy a telefonunkba ICE, azaz in case of emergency - vészhelyzet esetén értesítendő rövidítéssel írjuk be azokat a személyeket, akiket mindenképp fel kell hívnia a kórháznak, ha bajunk esne. Csakhogy az okostelefonok többségénél külön kód védi a hozzáférést, így már a billentyűzárat sem igen tudják feloldani az illetékesek. Ezért sem árt, ha a táskánkban könnyen elérhető helyen tárolunk egy kártyát, rajta a fontos elérhetőségekkel, esetleges allergiával, intoleranciával, betegségre vonatkozó információval.

Gázspray
Jó, ha a biztonságunkról is gondoskodunk. Valószínűleg soha nem kell majd gázspray-ért nyúlni, de megnyugtató a tudat, hogy ott lapul a táskában, és kis szerencsével meg tudjuk vele védeni magunkat. A gázsprék általában kapszaicin tartalmúak. Ez felelős azért, hogy "csíp" a paprika étkezés során. Képzeljük el, mit csinál, ha szembe kerül. Már 900 forintért beszerezhető egy flakon, de az árak innen csak felfelé kúsznak, akár 4-5 ezer forintot is elkérnek egy spray-ért.

Öngyújtó vagy gyufa
Ha az ember nem dohányzik, akkor is jól jöhet a tűzszerszám a táskában. Váratlan helyzetek mindig jöhetnek. Meg kell gyújtani a szülinapi gyertyákat, vagy az áramszünetben fényt adó mécsest. Bármikor bekövetkezhet egy olyan szituáció, amikor tüzet kell gyújtani.

Bicska
Sokszor elfeleznénk és megosztanánk valamilyen finomságot valakivel, nem sikerül kettétörni egy almát, vagy felvágnánk a barackot, mielőtt végigfolyna a leve a fehér blúzunkon. De abból a megvilágításból sem elhanyagolható eszköz a bicska, hogy általában dugóhúzó is van benne, így nem kell többet szenvedni a parkbeli italozás előtt.

Rúzs/ajakbalzsam
Sok rossz, kényelmetlen helyzetet feldobhatunk azzal, ha jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Legyen egy rossz nap, rossz ruha, kapkodós reggel, egy rúzzsal menet közben is színt vihetünk a napba. Magabiztosabbak és sikeresebbek leszünk, no meg eredményesebbek a munkában.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








