4 °C Budapest

Jönnek a gigabírságok, akár a szomszédod is feldobhat

Pénzcentrum
2014. augusztus 8. 14:37

Már helikopterről is ellenőrzik, illetve felderítik a parlagfüves területeket, így pontos kép kapható azokról a tulajdonosokról és használókról, akik nem tartják rendben földjeiket - közölte a Földművelésügyi Minisztérium pénteken. Ha abban reménykedsz, téged helikopterről úgysem szúrnak ki, jobb, ha tudod, akár a szomszédod is feldobhat. Trükközni tehát nem érdemes, hiszen a bírság akár 5 millió forint is lehet.

A minisztérium emlékeztetet arra, hogy az idei időjárás kedvezett a parlagfű kifejlődésének, a gyomnövény jelentős tömegben jelent meg a bolygatott, nyílt talajfelületeken, az időben elvégzett kaszálással azonban megelőzhető pollenjének szóródása. A parlagfű gyakori a szántóföldeken, útszéleken, árokpartokon, parlagokon, de előfordul réteken, legelőkön, szőlőkben, gyümölcsösökben és erdősítésekben is. A szántóföldeken, a gabonák betakarítás után kiemelt figyelmet kell fordítani a tarló gyommentesítésére, a parlagfű elleni hatékony védekezésben fontos a tarlóhántás elvégzése - írták.

Július 1-től 15 ezertől 5 millió forintig terjedő bírságot kaphat az, akinek a földjén parlagfüvet talál a hatóság.

Mikor kaphatsz 5 milliós bírságot?

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény értelmében köteles a földhasználó az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. A határnap nagy biztonsággal került megállapításra, mert eddig az időpontig nem éri el a parlagfű a virágzó állapotot. Amennyiben a parlagfű elleni védekezési kötelezettségének a földhasználó nem tesz eleget, vagyis az ingatlan legalább virágbimbós fenológiai állapotú parlagfűvel fertőzött, akkor közérdekű védekezést kell elrendelni. A felvett jegyzőkönyv alapján a megyei illetékes hatóság a parlagfű-mentesítési kötelezettségre való figyelmeztetés nélkül hatósági eljárást indít.

Vigyázz, akár a szomszédod is feldobhat!

Parlagfüves területről bejelentést lehet tenni a Nébih online és mobiltelefonon is elérhető rendszerén keresztül; valamint a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület zöldvonalán (06 80 204 355) és elektronikus térképén is.

Az eljárás során a mulasztó földhasználóval szemben minden esetben növényvédelmi bírságot kell kiszabni. A növényvédelmi bírság mértéke a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától és parlagfűvel való fertőzöttség mértékétől függően 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet kül- és belterületen egyaránt. Azonban belterületen az ingatlan méretéhez képest nagyobb összegű bírság szabható ki, mint a külterületi ingatlanokon, mivel a lakóövezetben virágzó parlagfű nagyobb közegészségügyi veszélyt jelent az emberek számára. Amennyiben az ügyfél nem fizeti meg a bírságot, az adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül, amely végrehajtásáról az adóhatóság gondoskodik.

Ráadásul a kötelezően kiszabott bírságon túl a közérdekű védekezéssel kapcsolatban felmerült költségeket is az "ügyfélnek" kell megfizetnie. Külterületek esetében a Megyei Kormányhivatalok Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságai, míg belterületeknél az önkormányzat jegyzője végzésben állapítja meg az eljárás során felmerült költségeket, melyek magukban foglalják:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • a vállalkozó költségét (ha a közérdekű védekezést végrehajtotta),
  • a vállalkozó okafogyottá vált kiszállási költségét (ha az ügyfél elmulasztotta értesíteni a hatóságot, hogy maga elvégezte a védekezést és a vállalkozó kiment a helyszínre)
  • a közérdekű védekezés végrehajtásával kapcsolatban felmerült hivatali költséget.
  • külterületek esetében az ingatlanügyi hatóságnál felmerült valamennyi költséget.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei a mezőgazdaságilag nem művelt területeken a parlagfű visszaszorítására a rendszeres, alacsony tarlómagassággal elvégzett kaszálást javasolják. A mezőgazdasági területeken a növényvédőszeres és mechanikai gyomirtás megfelelő időben történő elvégzésével a parlagfű ellen hatékonyan lehet védekezni, később a parlagfű eltávolítása már csak a kultúrnövény károsodásával oldható meg.

 

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 5. 18:31