19 °C Budapest

Itt vannak a legolcsóbb, itt a legdrágább lakások Magyarországon

Pénzcentrum
2014. március 10. 11:05

Meglepően magas forgalommal indult a február a hazai lakáspiacon. A tavalyi februárhoz képest 12 százalékkal több adás-vétel zajlott, ha pedig az első két hónapot tekintjük, akkor is 10,5 százalékos az erősödés a két év azonos időszakában - derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből.

Februárban Kelet-Magyarországon keltek el a legalacsonyabb áron a panelek 118 e Ft/m2 átlaggal, ennél drágábban, 124 e Ft/m2 áron az ország másik felén. Pesten ez az átlag 170-, Budán pedig 193 ezer forint volt. A tégla lakásoknál ugyanez a sorrend, keleten 155-, nyugaton 170 ezer forintot fizettek négyzetméterenként, Pesten 237-, a belvárosban 286-, Budán pedig 322 ezer forintot fizettek átlagban. Az átlag vásárlási ár ebben a kategóriában Budán 20 millió felett volt, Kelet-Magyarországon pedig 8,7 millió alatt.

Feltehetően a fokozott keresletnek köszönhetően februárban egyetlen fővárosi kerület sem volt, amelyik az előző hónaphoz viszonyítva veszített volna a népszerűségéből. Listavezető továbbra is a XIII. kerület, amelyet a potenciális érdeklődők 19 százaléka megjelölt, mint lehetséges lokációt. Népszerű még a XI. és XIV, illetve a belvárosi kerületek.

Közép-Magyarországon a házak eladói most kevésbé voltak alku készek, mint néhány korábbi hónapban. A 6 százalékos ármérséklést követően a vevők most átlag 8 százalékot tudtak alkudni ebben a régióban. Vidéken ennél magasabb adatokról beszélhetünk, itt 7 százalék árcsökkentést követően 11 százalékos átlagos alku volt jellemző a családi házak esetében. Paneleknél és tégla lakásoknál egyaránt elegendő volt 4 százalék körül engedni az árból, és a vevők is "csupán" 5-6 százalékot tudtak alkudni.

Februárban a legnagyobb vevői csoport Budapesten ismét az első lakásukat vásárlóké volt, de a korábbiaknál magasabb átlagár volt mérhető. Minden negyedik fővárosi vevő befektető volt, ők 18 milliós átlagon költöttek lakásonként. Vidéken csak a harmadik legerősebb csoport a befektetőké, ők az összes vevő 17 százalékát tették ki. Náluk erősebb a nagyobba költözők aránya 23 százalékkal, akik átlag 110 négyzetméteres ingatlant vettek 16,7 milliós átlagon.

A budapesti eladók között 46 százalékos arányt értek el a nagyobba költözők. Az eladók státuszában érdekesség, hogy a magukat vállalkozóknak vallók végeztek 30 százalékkal az élen. Itt a beosztottak szoktak a legtöbben lenni, de februárban 28 százalékkal a második csoport lettek. Vidéken a megszokott sorrendet látni, vagyis elöl a beosztottak, akik minden második eladásban jelen voltak, majd a nyugdíjas eladók és csak a harmadik helyen, 16 százalékkal jönnek a vállalkozók.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Vidéken a tavaly februári adatokhoz képest nincs jelentős eltérés a megvásárolt ingatlanok paramétereiben. A 40-60 négyzetméter közöttieket vásárolták idén is a legtöbben, a tranzakciók közel fele ebben a méretkategóriában zajlott. Az átlagáraknak megfelelően ebből következően szintén 50 százalékot tett ki az 5-10 millió forint közötti ingatlanok forgalma. Pest Megyében minden negyedik megvásárolt ingatlan 60-80 négyzetméter közötti volt, a második legnagyobb méretkategória 22 százalékkal a 40-60 közöttieké. 160 négyzetméter fölött a tranzakciók 12 százaléka zajlott. Budapesten is a 40-60 négyzetméteres méretkategória a legnépesebb, Budán az eladott ingatlanok 38 százaléka, Pesten 40 százaléka történt ebben a sávban. Látványosabb eltérés mutatkozik a négyzetméterár sávokban a budai oldalon. Itt 2013. februárban a 100-150 ezer Ft/m2 sávban még a tranzakciók 17 százaléka zajlott, idén csupán 2 százalék. Ezzel szemben egy éve a 200-250 közöttiek 10 százalékot tettek ki, most pedig 24-et, amivel a legnagyobb csoport lett. Pesten szintén nőzz ez a sáv aránya 14-ről 22 százalékra.

 

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm