Alacsony komfortfokozatú lakásokat kaphatnak a bedőlt hitelesek

Pénzcentrum
2013. május 17. 13:34

A Kormány 2013. május 15-i ülésén elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely újabb állami ingatlanok térítésmentes tulajdonba adásáról rendelkezik helyi önkormányzatok és a Római Katolikus Egyház számára. A jogszabály emellett további megoldást kínál a NET-programban résztvevő, fizetési kötelezettségeiket teljesíteni nem tudó adósok lakhatási problémáira.

A törvényjavaslat elfogadása esetén 419 helyi önkormányzat jut térítésmentesen 1 174 ingatlanhoz jogszabályban foglalt feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében. Az önkormányzatok számára átadni javasolt ingatlanok értéke meghaladja az 1,2 milliárd forintot. A közlemény szerint a jelenleg az MNV Zrt. kezelésében lévő ingatlanok az állam számára fölöslegessé váltak, az érintett településeknek azonban komoly segítséget jelentenek, és sok esetben fejlesztések, beruházások alapjául szolgálhatnak.

A javaslat támogatja a Római Katolikus Egyház több igényét, és jelenleg állami tulajdonú, de alapvetően egyházi funkciót ellátó ingatlanok (templomok) ingyenes átruházásával járul hozzá az egyház hitéleti és közösségi szerepének erősítéséhez.

A tervezet kiegészül az állam által 2012-ben kiváltott, eredetileg PPP-konstrukcióban épült sportlétesítmények átadásával is. Az állami tulajdonba vett ingatlanok közül 15 sportlétesítmény ingyenes önkormányzati tulajdonba adására tesz javaslatot. A tornatermek és tanuszodák együttes értéke meghaladja a félmilliárd forintot.

A Kormány újabb lépéseket kezdeményez annak érdekében, hogy megoldódjon azoknak a NET-programban részt vevő jelzáloghiteleseknek a lakhatása, akik továbbra is súlyos anyagi nehézségekkel küzdenek, fizetési kötelezettségeiknek nem tudnak eleget tenni, de saját helyzetükön változtatni akarnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A nemfizetés hátterében álló, összetett problémarendszer kezelésére intézkedési tervet dolgoznak ki. A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. a bérleti díjat és rezsit fizetni nem tudó volt jelzálogadós számára kisebb rezsijű, alacsonyabb komfortfokozatú lakásokat ajánlhat fel. Ezek a lakáscélú ingatlanok állami tulajdonban vannak, de állami feladat ellátásához jelenleg nincs rájuk szükség, használaton kívül, üresen állnak. A szóba jöhető ingatlanok körének felmérését a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. már megkezdte.

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?