Tiszaújvárosban egy 1000 MW teljesítményű, korszerű gázüzemű erőmű épül a régi létesítmény helyén,
Újabb kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők a hét első napján törvénybe foglalhatják az eddig bevezetett, valamint a nyárra tervezett rezsicsökkentéseket, míg kedden az egyházügyi törvény módosítását kezdhetik tárgyalni - számol be az MTI.
A Ház ülése ma 13 órakor a megszokott rendben kezdődik, a napirend előtti felszólalásokat az interpellációk, majd az azonnali kérdések és kérdések követik.
A határozathozatalok során fideszes képviselők kezdeményezésére törvényben rögzíthetik a január 1-jével elrendelt tízszázalékos gáz-, villany- és távhőár-csökkentést, valamint a lakossági víz-, csatorna- és szemétszállítási díjak július 1-jétől tervezett ugyanilyen mértékű mérséklését.
Ugyancsak kormánypárti kezdeményezésre elítélhetik Viviane Reding uniós igazságügyi biztos Tobin-ügyben tett lépéseit. A parlament határozati javaslatban hívhatja fel a brüsszeli politikust, hogy tegyen meg mindent az európai igazságügyi együttműködés megvalósulása érdekében.
Zárószavazás várható emellett a köznevelési törvény módosításáról, amelyet a kereszténydemokrata Michl József kezdeményezett a közelmúltban bevezetett jogszabály gyakorlati alkalmazása során felvetődött kérdések rendezésére.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A hétfői ülésnap végén az erdőtörvény módosításáról kezdődik általános vita, majd feltehetően az esti óráktól korábban tárgyalni kezdett javaslatok kerülnek ismét napirendre.
Kedden az egyházügyi törvény alaptörvény változtatásával összefüggő módosításait kezdi tárgyalni a Ház. A nap további részében terítékre kerül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tavalyi beszámolója, a fémkereskedelemről szóló törvényjavaslat, valamint a közraktározásról szóló jogszabály-változás.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Még több otthon juthat energiahatékonysági támogatáshoz (x)
Elindult a jelentkezés a Magyar Fejlesztési Bank megújult Energiahatékonysági Otthonfelújítási Programjára.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


