Mintegy 7 millió fontért, hozzávetőlegesen 2,5 milliárd forintnyi összegért megvásárolható Steve Harris, az Iron Maiden legendás basszusgitárosának essexi luxusbirtoka.
Az 56 éves zenészlegenda külföldi tartózkodása miatt döntött az eladás mellett, hiszen mint azt nyilatkozta, a legtöbb időt jelenleg Los Angeles mellett, illetve a Bahamákon tölti, így az elmúlt években már nagyon kevés idő jutott az ingatlanra. A multimilliomos rocksztár egészen pontosan 6,75 millió fontot szeretne a (2,43 milliárd forint) a mintegy 3 hektáros területen fekvő luxusingatlanért.
Az ingatlanon bóklászva igazi luxus tárul a szemünk elé. A komplexumban helyet kapott például egy tipikusnak mondható brit kocsma is, melynek falai érdekes dolgokat mesélhetnének az elmúlt évtizedek eseményeiről, ha beszélni tudnának. Steve Harris 38 éves karrierje során ugyanis nem egy hírességgel koccintott e falak között.

De a sport szerelmesei is megtalálhatják számításukat a birtokon. Hiszen a hatalmas területen helyet kapott egy szabványos méretű, füves focipálya, valamint egy teniszpálya is. Sőt, a fűtött beltéri úszómedencében a hidegebb napokon sem kell senkinek nélkülöznie a tesmozgást.

Az ingatlant bejárva egyébként lépten-nyomon zenei relikviákba futhatunk - a szobák falain díjak, s aranylemezek sokasodnak. S, ki tudja, milyen apróságot felejt végül az ingatlanban kiköltözésekor a zenészlegenda.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mindazonáltal nemcsak az elmúlt 4 évtized zenei emlékeit őrzi az ingatlan.A villa ugyanis joggal nevezhető a történelem egy ma is élő darabjának. Az épület egyes részei ugyanis még az 1400-as években épültek.

Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








