4 °C Budapest

Akár százezreket is spórolhatnak a magyar családok

2013. január 3. 11:29

Lapértesülések szerint két lépcsőben, 10-10 százalékkal csökkentené a kormány a lakossági gáz-, villamosenergia-, illetve távhő árát 2013-ban. A Pénzcentrum.hu számításai szerint ezzel a lépéssel akár százezrekkel is csökkenhetnek a magyar családok terhei.

Márciustól vagy legkésőbb áprilistól újabb 10 százalékkal csökkentené a kormány a lakossági gáz-, a villamosenergia-, valamint a távhő árát - értesült kormányzati forrásokból a Magyar Hírlap. Továbbá a napilap úgy tudja, ezenfelül még egy "jelentős", valószínűleg újabb tízszázalékos árcsökkentés is szerepel az ez évre szóló kormányzati tervekben. Mint írják, a cél az, hogy a "központi ármérséklődés" minden háztartásban érvényesüljön.

A napilap kormányzati értesülése ugyanakkor nem is annyira meglepő, hiszen korábban Orbán Viktor is jelezte, hogy a kabinet által elfogadott, január 1-től érvényes, tízszázalékos rezsiköltség-csökkentés csupán egy hosszabb folyamat első állomása. Mint azt a miniszterelnök elmondta: természetesen tudja, hogy a gáz- és a villamosenergia-szektor befektetői veszteséget fognak elkönyvelni az árcsökkentés miatt, "na de vannak ebben az országban még pármilliónyian, akik az elmúlt években veszteségeket szenvedtek el".

Pénzcentrum vélemény
Bár egyelőre még nem lehet biztosra venni a kormányzati terveket, mindazonáltal akár freudi elszólásként is értékelhető Lázár János korábbi nyilatkozata. A miniszterelnökséget vezető államtitkár ugyanis a január 1-től érvényes árváltozás hivatalos bejelentésekor többszázezer forintos rezsiköltség-csökkenést vizionált. A 10 százalékos csökkentés azonban a Pénzcentrum.hu kalkulációja szerint még egy családi ház esetén is maximum 50 ezer forintot jelent. Ugyanakkor amennyiben valóban tető alá kerül a most megszellőztetett kétlépcsős központi ármérséklődés, már közeledünk a politikus által említett számokhoz.

A Portfolio.hu elemzői véleménye szerint közgazdaságtanilag azonban már a január 1-től elrendelt 10 százalékos rezsivágás sem volt igazolható, így kérdéses, hogy miként lehet még egy (vagy kettő) hasonló tarifavágást megtenni a működés-szolgáltatás veszélyeztetése nélkül. Ugyanakkor az alapvetően jóléti intézkedéseknek minősíthető lépések erősíthetik a kormány azon szándékát is, hogy ismét állami tulajdonba vonja az energiaszolgáltató-cégeket, hiszen ezek a lépések a szolgáltatócégek értékének csökkenését is előidézhetik. Arról nem is beszélve, hogy a januári vágás a Portfolio.hu becslése szerint összesen 100-110 milliárd forintnyi bevételkiesést okozhat, amelynek egyötöde a költségvetést is terheli, hiszen az áram- és gázszolgáltatás 27 százalékos áfakulcs mellett történik.

Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy a lakossági rezsidíj-csökkentést a hazai vállalati szektor fizetheti majd meg. A szolgáltatók ugyanis veszteségeiket a nagyfogyasztók terheinek növelésével csillapíthatják. A vállalati szegmensben végrehajtott áremelés viszont előbb-utóbb a lakossági fogyasztásban csapódhat le. Hiszen gondoljunk csak bele, ha például egy pék drágábban tudja csak megsütni a kenyeret, akkor előbb-utóbb az drágább lesz a boltok polcain is. S ne legyen illúziónk, ugyanez a folyamat lejátszódhat a legtöbb szektorban is. E tekintetben viszont már jelenleg is felettébb aggasztó, hogy a Magyar Energia Hivatal által kiadott határozatok szerint az úgynevezett közép- és nagyfeszültségű fogyasztók esetében átlagosan 12 százalékkal emelkednek a rendszerhasználati díjak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 23. kedd
Viktória
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?