5 tipp: így spórolj gyorsan, sokat év elején

Pénzcentrum
2013. január 4. 12:17

Sok család számára jelentős kiadást jelentettek az év végi ünnepek. A felmérések szerint ilyenkor sokan túlköltekezik magukat, és azzal számolnak, hogy az új év első heteiben, hónapjaiban többet spórolva, kiadásaikra jobban odafigyelve hozzák helyre a családi költségvetést. A Pénzcentrum.hu most ebben segít: öt tippet adunk ahhoz, hogy takaríts meg néhány ezer vagy akár több tízezer forintot az év elején.

1. Gondold át kiadásaidat

Az év eleje kiváló alkalom arra, hogy áttekintsük pénzügyeinket. Szánjunk egy órát arra, hogy átgondoljuk, mire mennyit költöttünk tavaly: élelmiszer, rezsi, lakhatás, utazás, ruházkodás, stb.

Vezessük bevételeinket, kiadásainkat az új évben a lehető legalaposabban, gondoljuk át, mi kerül többe (például a közlekedés), mi kerül kevesebbe (például a rezsi), ehhez mérten próbáljuk megtervezni az idei évet családi költségvetésünk szempontjából. Becsüljük meg azt, milyen kiadások jöhetnek az év folyamán (például nyaralás, iskolakezdés), ezekre mikor kell elkezdenünk takarékoskodni, mennyit és milyen ütemben kell majd félretennünk.

2. Válassz olcsóbb bankszámlát

Éves szinten 10-20 ezer forintot is jelenthet a családoknak a csekkadó, amit a legtöbb bank jelentős mértékben áthárít. Igaz, a folyószámlák között eddig is óriási különbségek voltak, de mostantól még nagyobb figyelmet igényel a legmegfelelőbb megtalálása. Akkor sem érdemes hátradőlni, ha már megtaláltuk a legjobbat, hiszen bármikor változtathatnak a bankok. Az illeték általános kulcsa 2 ezrelék, ami minden elektronikus pénzügyi tranzakciót érint. A készpénzfelvételt ennél nagyobb mértékben 3 ezrelékkel sújtja az állam.
>> Bankszámlák díjai Magyarországon - KATTINTS!

Érdemes akár több banknál is számlát nyitni, es egyes műveleteket máshol intézni. A sárga csekket mindenképp érdemes elkerülni és általánosságban a készpénzhasználatot is mellőzhetjük, amennyire tudjuk. A folyószámlán tartott pénzünk hozamára is egyre inkább érdemes odafigyelni, megtakarításainkat minél előbb kössük le és keressünk olyan folyószámlát, ahol akár az azonnal hozzáférhető bankszámlapénzünk után is jár kamat.

3. Vásárolj hitelkártyával

Többféle kedvezményt biztosítanak a hitelkártyák. Aki betart néhány egyszerű szabályt, az hasznos társra lelhet a hitelkártyákban. A legtöbb hasonló kártyával 45-50 napig kamatmentesen lehet vásárolni, ráadásul minden egyes tranzakció után pontokat vagy azonnali jóváírást kapunk a bankoktól. Ezzel akár több 10 vagy akár 100 ezer forintot spórolhatunk évente.

A kártya igénylésekor kérdezzünk rá, hogy milyen hosszú a türelmi időszak, vagy ha szükségesnek látjuk, van-e lehetőség a fizetési határidő megválasztására, módosítására,illetve hogy hogyan tudjuk rendezni tartozásunkat. A tartozás rendezéséig keressünk jó befektetéseket pénzünknek, iylen lehet egy magas kamatot fizető bankszámla.
 >>A legjobb hitelkártyák!

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

4. Nézd meg a telefonszámládat

Érdemes pár percet szánnunk arra, hogy átgondoljuk telefonálási szokásainkat, megnézzük azt, hol és hogyan jöhetünk ki költséghatékonyabban. Érdemes összehasonlítani csomagunkat, percdíjainkat mobilszolgáltatónk más csomagjaival, vagy akár más szolgáltatók ajánlataival is. Ha túl drágának tartjuk jelenlegi csomagunkat, ne féljünk a váltástól, azonban figyeljünk arra, hogy az előfizetéses szerződéseknél - ha tart még hűségidőnk- csak kötbér fizetésével hagyhatjuk el szolgáltatónkat. Érdemes tehát elolvasni a szolgáltatótól kapott levelet, érdeklődni az információs telefonszámokon, vagy az ügyfélpontoknál: egy kötbéres szerződésbontás ugyanis akár több tízezer forintra is rúghat.

Ha valaki feltöltőkártyás és havonta háromnál többször tölti fel kártyáját, érdemes elgondolkoznia azon, hogy váltson előfizetéses szerződésre. Ezek ugyanis általában alacsonyabb percdíjjal járnak, ráadásul sok esetben a havidíj teljes egészében lebeszélhető, a csomagban kapunk sms-eket, internetes adatforgalmat is. Fontos tudni azonban, hogy az előfizetés általában 1 vagy 2 év hűségidővel is jár.

A dolog ugyanakkor visszafelé is működik: ha csak keveset használjuk mobiltelefonunkat, fontoljuk meg, hogy váltsunk-e egy feltöltőkártyás szolgáltatásra. A mobilszolgáltatók kínálnak úgynevezett családi csomagokat is, amelyekkel -általában ezer forint/előfizetés körüli díjért- a csoportban levő előfizetők ingyen hívhatják egymást, bármely időszakban, általában több száz percen keresztül. Számoljuk ki, hány percet beszélnek egymással a családtagok egy hónapban, és mennyit is jelent ez forintosítva.

A legtöbb okostelefonra letölthetünk olyan programokat (például Skype, Viber amelyekkel ingyen (csupán az adatforgalmat vagy vezeték nélküli internetet (WiFi-hotspotot) használva tudjuk hívni egymást (egyes készülékeknél ezek a programok videotelefonálásra is alkalmasak), ráadásul nemzetközi hívásokat is teljesen ingyen bonyolíthatunk. Fontos tudni, hogy a rendszer csak akkor működik, ha a másik készülékre is fel van telepítve a program.

5. Vásárolj tudatosabban, használd fel a megmaradt készleteket

Karácsony előtt sokan jóval több élelmiszert - köztük tartós élelmiszereket is- halmoztak fel, mint amennyit valójában felhasználtak. Vásárlás előtt érdemes áttekinteni megmaradt készleteinket, és bevásárlólistánkra csak azokat felírni, amire valóban szükségünk van.

Az elkészített lista alapján próbáljunk meg csak kéthetente nagybevásárlást tartani, mert így kevesebbszer fogunk elcsábulni egy-egy nem feltétlenül szükséges termék iránt. Az egyszeri bevásárlással nem mellesleg az üzemanyagköltséget is meg lehet spórolni.

A konzervált termékekből, valamint a sokáig elálló tartós élelmiszerekből, mint például a száraz tésztafélékből vagy rizsből, lisztből, valamint cukorból érdemes akár több hónapra előre bevásárolni, mert nagyobb kiszerelésben, például karton áron jóval olcsóbban juthatunk hozzá ezekhez a nem romlandó árukhoz, és így az esetleges áremeléseket is elkerülhetjük. Több hipermarket jelentős akciókkal indította az évet, nézzük át ezeket, mielőtt bevásárolni indulnánk. Több termékhez olcsóbban juthatunk most hozzá, tipikusan ilyenek a karácsonyi díszcsomagolásban megvásárolható illatszerek, ajándékcsomagok.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2023. december 10. 16:43
A FED igyekszik hűteni a befektetők várakozásait a kamatcsökkenések gyorsaságával kapcsolatban, mond...
MEDIA1  |  2023. december 10. 11:23
Úgy tűnik, megint csavartak egyet felfelé a propaganda szintjén, ugyanis a Bors című, Fidesz-közeli...
Kasza Elliott-tal  |  2023. december 9. 08:00
Tegnap kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, i...
Holdblog  |  2023. december 9. 06:48
Kijöttek a legfrissebb PISA-eredmények, amelyekben a diákok teljesítményét mérik hosszú idősoron, és...
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 11. hétfő
Árpád
50. hét
December 11.
Nemzetközi hegynap
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2023. december 10. 18:50
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem