20 °C Budapest

Gyász: elhunyt a legendás építész

MTI
2012. december 6. 09:05

Száznégy éves korában elhunyt Rio de Janeiróban Oscar Niemeyer világhírű brazil építész, aki megtervezte hazája fővárosát, új fejezetet írt az építészetben, száműzetésbe kényszerült, és még filmet is forgattak életéről.

A modern építészet egyik legjelentősebb alakját egy Rio de Janeiró-i kórházban érte a halál - jelentette a Globo TV. Az idős alkotót november eleje óta a brazil nagyváros Samaritano nevű klinikán kezelték, kiszáradás, majd veseelégtelenség miatt, az utóbbi napokban már lélegeztetőgépen volt, helyi idő szerint szerdán halt meg.

Niemeyer Rio de Janeiróban született 1907. december 15-én, és a tehetősebb fehér családok gyermekeihez hasonlóan ő is a cariocák felelőtlen, bohém életét élte, csak 21 évesen fejezte be középiskolai tanulmányait. Nem sokkal később megnősült, a házassággal a felelősségérzete is feléledt. Munka mellett az Escola de Belas Artes hallgatója lett, 1934-ben építészdiplomát szerzett. Már ekkor elégedetlen volt a brazil utcaképpel, újat akart alkotni. A nemzetközi hírnevet az 1939-es New York-i világkiállítás hozta meg számára, a brazil pavilon páratlan sikert aratott. "A brazil építészet a nemesség és az elegancia nyelvén beszél, szereti a fényt, a teret, és az íveket. A hagyományos modern építészet a dór, a brazil modern építészet a ión" - mondta Niemeyer társa, Lúcio Costa.


1940-ben Belo Horizonte polgármestere, Juscelino Kubitschek kérte fel Niemeyert egy hatalmas terv megvalósítására, a Pamphulha projekt részeként épült meg az Assisi Szent Ferenc-templom is, amelyet modern stílusa és oltárképe miatt csak 1959-ben volt hajlandó felszentelni az egyház. 1947-ben a New York-i ENSZ-palota tervezésében vett részt, a Yale és a Harvard Egyetem is professzori állást kínált neki. Kommunista nézetei miatt azonban - Fidel Castro egyszer azt mondta róla: "Niemeyer és én vagyunk az utolsó kommunisták a földön" - megtagadták tőle a vízumot.

Az ötvenes évek alkotásaiból kiemelkedik a saját maga számára tervezett ház, a Casa das Canoas, amelyben 1956-ban a frissen elnökké választott Kubitschek is felkereste, hogy élete egyik legnagyobb feladatát bízza rá. "Új fővárost építünk Brazíliának, és azt akarom, hogy maga segítsen ebben" - mondta az elnök. A többi már történelem. Nimeyer tervezte Brazíliaváros épületeit, Lúcio Costa pedig a várost. A világ egyik legérdekesebb fővárosa páratlan épületek együttese, egyedülálló ívekkel és formákkal. A katedrális, az elnöki palota, a kongresszus épülete Brazília jelképeivé váltak.

A dicsőség után a meghurcoltatás időszaka következett az építészet szobrásza számára. A jobboldali katonai puccsot követően nem volt hely egy elkötelezett baloldalinak, "a kommunista építészet helye Moszkvában van" - mondták neki. Irodáját felforgatták, megrendeléseit lemondták, a mester önkéntes száműzetésbe vonult. Párizsban a Champs-Elyséen nyitott irodát, innen irányította európai, ázsiai, és észak-afrikai terveinek megvalósítását. Csak a nyolcvanas évek végén tért vissza hazájába, ahol azóta is dolgozott. Mint mondta, ő már bő 40 éve hatvanéves, mert ha számolta volna születésnapjait, már régen meghalt volna. Kilencvenkilenc évesen újranősült, több évtizeddel fiatalabb titkárnőjét vette el.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az utóbbi években már sokszor ápolták kórházban, de ennek ellenére is aktív maradt. Nemrégiben azonban egyetlen lánya 82 éves korában meghalt.

Építészeti és politikai hitvallása az évtizedek alatt mit sem változott, legfontosabb feladatai között tartotta számon, hogy kiálljon a szegényekért, akikből - a gazdasági fellendülés ellenére - Brazíliában még mindig sok van. Tranquilo com a vida (Békében az élettel) címmel még dalt is írt a nyomornegyedek lakóiról.

Hosszú pályája során Niemeyer Brazília mellett Olaszországnak, Spanyolországnak, Franciaországnak, Izraelnek és más országoknak is tervezett épületeket. Munkáinak többségét a terekkel és felületekkel való nagyvonalú bánásmód jellemzi. Szakmai hitvallásához tartozott az is, hogy meg akarta lepni az embereket. "Ez az építészet feladata. Hogy küzdjön egy jobb világért, amelyben az építészet mindenkit, és nem csak kiváltságos csoportokat szolgálna" - mondta egy alkalommal.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem