Átadták a Fővárosi Gázművek első nyilvános sűrített földgáztöltő (CNG: Compressed Natural Gas) kútját Budapesten a Mol Kőbányai úti üzemanyagtöltő állomáson. Egy gázüzemű autó egy feltöltéssel 320-330 kilométert tud megtenni, lényegesen kevesbé szennyezi a környezetét, mint hagyományos üze,anyaggal guruló társai.
Budapest számára nagy jelentőségű ez a beruházás, a főváros úttörő szerepet kíván betölteni a környezetkímélő CNG üzemanyag kutak elterjesztésében, hiszen az üzemanyagárak alakulása, a környezetvédelmi vállalások teljesítése új technológiák bevezetésére ösztönöz - hangsúlyozta György István főpolgármester-helyettes az átadó ünnepségen.
Koncz László, a Fővárosi Gázművek vezérigazgatója kiemelte a sűrített földgáz környezetkímélő hatását, és szólt arról, tárgyalásokat folytatnak budapesti nagyvállalatokkal, hogy gépjárműflottájukat CNG üzemi autókra cseréljék, a Főgáz pedig fokozatosan megkezdi teljes autóállományának CNG járművekkel történő kiváltását.
Számos érdeklődés mutatkozott a most átadott sűrített földgáz üzemanyagtöltő kút iránt, és egyre nagyobb szükség lesz az innovációra a jövőben - mondta el Horváth Dori Jenő, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója.
A Kőbányai úti sűrített földgáz üzemanyagtöltő kutat 80 millió forintos beruházással valósították meg. Az október 17-i próbaüzem óta napi 100-120 kilogramm sűrített földgázt értékesítettek lakossági és üzleti ügyfeleknek. Számításuk szerint a 339 forint kilogrammonkénti sűrített földgáz ára adott járműtípusra vetítve literenkénti 240 forint 95-ös benzinnel és 304 forintos dízelolajjal egyenértékű.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Fővárosi Gázművek közlése szerint egy gázüzemű autó egy feltöltéssel 320-330 kilométert tud megtenni, amelynek során homogén égésfolyamatának köszönhetően égéskor lényegesen kevesbé szennyezi a környezetét.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








