Az autósok 9o százaléka lecserélné kötelező biztosítását, akár minimális árelőnyért is. Az interneten akár már pár száz forintért is váltanának a megkérdezettek. A Netrisk.hu becslése szerint az idei kampányban legalább 7oo ezren szerződhetnek át online, az összes váltó több mint fele. Az internetes váltás már év közben is csúcsot döntött: a Netrisk.hu biztosítási portálon 96 százalékkal váltottak többen kötelező biztosítást ebben az évben, mint egy évvel ezelőtt.
Az autósok 9o százaléka lecserélné kötelező biztosítását, akár minimális árelőnyért is - derül ki a piacvezető Netrisk.hu biztosítási portál megbízásából az NRC piackutató által végzett kutatásból. Az interneten akár már pár száz forintért is váltanának a megkérdezettek. A Netrisk becslése szerint az idei kampányban az online átszerződők száma elérheti a 7oo ezret.
Az átszerződést a baleseti adó bevezetése is ösztönzi, hiszen a többletteher a biztosítási díjjal arányosan emelkedik majd a tervek szerint. Ezért annál több adót fizet majd egy autós, minél drágább a biztosítása. A biztosítóknak ugyanakkor várhatóan az adó pontos ismerete nélkül kell díjat hirdetniük, ami különösen izgalmassá teszi az idei jubileumi kampányt.
Az idei november lesz a tizedik Magyarországon, amelyben az autósok az interneten is átszerződhetnek. 2oo1 novemberében indult ugyanis a Netrisk.hu, mely elsőként tette lehetővé az online díjösszehasonlítást és szerződéskötést. Az első, 2oo1 novemberi kampányban kétszázan, tavaly már több mint félmillióan váltottak ezen a módon.
Az internet a díjösszehasonlítás lehetőségét megteremtve döntö szerepet játszott abban is, hogy a kötelező biztosítások ára 1o éve csökken. Tavaly az átlagdíj már alig érte el a 17 ezer forintot. Az idei kampány pedig további 5-7 százalékos árcsökenést is hozhat, nem számolva a baleseti adó bevezetésével.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







