18 °C Budapest

Luxuspanelek Budapesten: lakótelepi milliomosoknak

2011. január 12. 04:44

Luxuspanel egy családi ház áráért a fővárosban? Meglepő módon van rá példa, hogy a többnyire 20 millió forintos értékhatár alatt kínált panelek mellett akad olyan is, amit tulajdonosa méregdrágán árul. A Pénzcentrum.hu utánajárt, hogy mi húzódhat a borsos árak hátterében.

Prémium lakások vasbeton kalitkában

Budapest, III. kerület, Pók utcai lakótelep vagy szintén a főváros III. kerülete, Gyógyszergyár utcai lakótelep: ez csak két példa, ahol eladásra kínálják tulajdonosai a sokemeletes monstrumok felsőbb emeletein 146 valamint 115 négyzetéteres lakásukat 37 illetve 41,9 millió forintért. Azonban ha nem is nagy számban, de találkozhatunk még az ingatlanhirdetési oldalakon hasonlóan csillagászati összegért kínált panellakásokkal.

Hogy minek köszönhető a borsos ár - talán a jó fekvésnek, vagy a csodálatos panorámának, esetleg a lakás méretének, vagy a luxuskörülményű belső kialakításnak - arról megkérdeztünk egy ingatlanszakértőt, hogy elemezze, mi húzódhat az említett panelek magas ára mögött.

Murányi Ákos a Duna House vezető elemzője szerint ezen ingatlanok alapvetően nagyméretű, több lakás összenyitásával kialakított panellakások. Az árat pedig nemes egyszerűséggel úgy képezték a tulajdonosok, hogy a korábban különálló lakások értékét összeadták, majd meghirdették - mondja az elemző.

 

Ilyen egy luxuspanel fürdőszobája (Forrás: ingatlan.com)


Murányi elmondása szerint a 300-400 ezer forint körüli négyzetméterár ezeknél az ingatlanoknál irreális, ennyiért ugyanis újépítésű téglalakást is lehet vásárolni a felkapottabb kerületekben is, például jóval beljebb a városközpont felé, nem beszélve arról, hogy 40 millióért már családi házból is széles a kínálat.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Murányi elmondásából kiderül, hogy a tapasztalatok szerint a nagy paneleket nem könnyű eladni, legalábbis ilyen magas négyzetméteráron biztos nem. E mellett számolnia kell azzal is egy esetleges érdeklődőnek, hogy mennyibe kerül egy közel 150 négyzetméteres lakás távfűtése. "Őszintén szólva az ilyen hirdetésekben szereplő árakat a mostani piacon nemes egyszerűséggel tévedésnek tartom" - mondja az elemző

Tehát ezek az ingatlanok többnyire túlárazott ingatlanok, még annak fényében is, hogy milyen extrákkal kínálják a tulajdonosok a lakásokat. Ugyanis felmerül a kérdés, hogy mit és hol lehet 40 millió forint körül venni a városban, ami nem panel - mondja Murányi, valamint hozzáteszi, hogy akár még a Rózsadomb egyes területei is szóba jöhetnek.

 

NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom