Hitelszökés! Falusi parasztházakba menekülnek a fővárosi hitelesek

Pénzcentrum
2010. április 16. 08:32

Az M0-s építésének hatására élénkültek az újlakás fejlesztések Budapest keleti agglomerációjának településein, de a krízis, valamint a szocpol- és hitelmegszorítások miatt  ebben a régióban is lefulladás közeli állapotba került az újlakás-piac - írja a Napi Gazdaság.

Gyömrőn, Maglódon, Pécelen, Vecsésen és Üllőn korábban sorra épültek az új társasházi- és sorlakások, de 2009-hez hasonlóan idén is pang az újlakás-piac. A visszaesés akár 10-15%-os áreséshez, valamint többféle pénztárcakímélő taktika bevetéséhez vezetett. A még folyó építkezéseket lelassították, a tervezettek elindításával pedig egyelőre várnak.

Egy a régióban működő ingatlanos szerint az a kevés érdeklődő is egy ideje inkább a készpénzzel rendelkezők közül kerül ki, akik viszont nagyon alaposak és csak több ajánlat szemrevételezése után döntenek. A keresett új társas- vagy sorházi lakások zömében a 15-16 milliós árkategóriába tartoznak.

Az érdeklődők köre kiegészült azokkal a fővárosiakkal, akik a válság előtt felvett lakáshiteles otthonaiktól szeretnének mielőbb megszabadulni, és rendezni az anyagi helyzetüket. Ők általában nyomott árú, de lakható ingatlanok, jobbára 8-10 milliós, régi parasztházak után érdeklődnek.

Az új lakások árai a településen nem túl széles skálán mozognak. Egy gyömrői lakóparkban például egy 28 nm-es garzont 8,5 milliós, egy 66 nm-es lakást pedig 18,7 milliós irányáron kínáljnak. Egy tetőtéri, 92 nm-es, nagy teraszos, erkélyesekért 28,5 millió forintot kér a beruházó, ugyanakkor egy-egy 70 nm-es sorházi lakóingatlant éppúgy 15-16 millióért lehet megszerezni, mint a 60-70 nm-es új ikerházakat.

Pécelen a nagyszabású fejlesztések még csak néhány éve indultak be, ezért bő a kínálat új lakásokból, de új családi és ikerházakból is akad a piacon bőven, míg Maglódon kevesebb új lakóingatlan épült. Pécelen az új társasházi lakások ára 11-12 millióról indul, míg az új sorháziaké 14 millió körül alakul. A 57 négyzetmétereseket 16,5 millióért, a 87 négyzetméteres sorháziakat pedig akár már 17 millióért is meg lehet vásárolni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Maglódon ugyancsak találhatnak az érdeklődők új sor- és ikerházakat, bár itt kevesebb az új fejlesztés. A kínálatban 70 nm-es új sorházi lakásokat találni 17 millióért, 78 négyzetmétereseket 20 millió forintért. Ikerházak 24-25 millióért kerültek eladósorba, amiből a komoly érdeklődők jócskán lefaraghatnak. Vecsésen is leült a kereslet, noha a tavaly átadott új társasházi lakásokat 2008-as árakon hirdetik, emellett egyéb kedvezményeket, például ingyenes gépkocsiparkolót ajánlanak a vásárlóknak.

Üllőn a lakóparki társasházi lakások ára 11 millió forintnál kezdődik, egy-egy 60 négyzetméteresért pedig 15 millió forintot kell fizetni.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 23. hétfő
Alfréd
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem