A szépségkirálynőnek járó koronát a szokásoknak megfelelően a verseny tavalyi győztese adta át utódjának, öttagú zsűri döntött.
Bár a hivatalos statisztikák szerint a globális ingatlanpiacokon tapasztalt zuhanásokat meghazudtolóan szárnyalnak az ingatlanárak Nepálban, az ország nem sorolható a legkedveltebb befektetési célpontok közé. Ez mégsem tántorította el az ország volt szépségkirálynőjét, aki sikeres televíziós karrierjét feladva inkább az ingatlanos szakmában próbál szerencsét.
A 2002-es Miss Nepál, Malvika Subba a korona elnyerése után a televízióban futott be sikeres pályát, ennek ellenére azonnal igent mondott, amikor az ország egyik legnagyobb ingatlan befektető cége értékesítési- és marketing vezetőnek kérte fel.

Miss Nepál, az újdonsült ingatlanos
"A polgárháborús viszonyokat követően az emberek ismét jó befektetésnek tartják az ingatlant. Az érdeklődők elmondása szerint vidéken még mindig veszélyes a helyzet, ezért sokan a biztonságosabbnak tartott fővárosba költöznek. Amikor felkértek erre a munkára, azonnal elvállaltam, mivel amellett, hogy látom a hihetetlen fejlődést, még segítsek is ezeknek az embereknek lakáshoz jutni." - mondta az ingatlanos szépségkirálynő.
A fővárosban egy év alatt megháromszorozódott a felépített újépítésű lakások száma, a telekárak a négyszeresükre emelkedtek néhány év alatt. Az építésügyi hatóság nem győzi elbírálni az építési engedélyeket, mások szerint nagy kérdés, hogy kik tudják majd megfizetni a magas vételárat, illetve a bérleti díjakat.
Bár az országban uralkodó viszonyok eltántoríthatják a külföldi befektetőket, szakértők szerint a fővárosba történő nagyszámú beáramlás ellenkező hatást is kiválthat. A veszélyesebb régiókból sokan a biztonságosabb fővárosban vesznek ingatlant, ami felhajtja az árakat és fokozza a befektetői kedvet.
Most örülhet, akinek itt van háza vagy lakása: elképesztő drágulás söpör végig ezen a magyar vidéken
Győr és Sopron térségében a kereslet erősebb, mint a kínálat, ezért alig kell engedni a hirdetési árból.
Itt a csalók feketelistája, akik trükköznek a tűzifával 2026-ban: ne dőlj be az ilyen hirdetéseknek!
A leginkább úgy kerülhetjük el, hogy csalók áldozatává váljunk, hogy körültekintően és óvatosan vásárolunk, megrendelés előtt pedig alaposan tájékozódunk.
-
35 éve Magyarországon - 8 új modell 2026-ban (x)
Az élmények Multiverzuma - partnerek és márkarajongók közös Ünnepe
-
Egy merész ötlettől a Vigadóig – 30 éves a KÖBE (x)
A Pesti Vigadóban ünnepelték a magyar biztosító három évtizedét.






