Bizonyára sokan gondolják úgy, hogy felelőtlenség és őrültség egy kommunista országba befektetni a nehezen megkeresett pénzünket. Egyesek összevonják a szemöldöküket és furcsán néznek, míg másoknak felcsillan a szemük és azt mondják, hogy miért ne. Az országról készült beszámolók alapján úgy tűnhet, hogy Kubában megállt az idő, de a politikai változások szele egyre inkább érzékelhetővé vált.

Vajon tényleg csak ő az akadálya a fejlesztéseknek?
A gyarmati időkben épült omladozó épületek és az utcákon furikázó 50-es évekből itt maradt ütött-kopott amerikai autók látványa azt az érzést kelti a külföldiekben, hogy itt bizony évtizedek óta nem változott semmi. Amellett, hogy Fidel Castro súlyos betegsége miatt nyugdíjba vonult és enyhébb lett a kommunista rezsim szorítása, megkezdődött a spekuláció is.
A befektetők szerint a novemberi amerikai választások végeredményén is sok minden múlhat, főleg a 46 éve tartó embargó tekintetében. Ezek fényében még mindig kétségesnek tűnhet egy olyan országban ingatlant vásárolni, ahol a mai napig követik Marx és Lenin iránymutatásait. A kétségeket azok az üzletemberek próbálják eloszlatni, akik más projekteknek köszönhetően jó ismerői az országnak.
Aki ismeri a Kubában rejlő lehetőségeket, az egyértelműen úgy fogalmaz, hogy van tere a fejlesztéseknek az országban. A 11 milliós szigetország egyelőre a hurrikánok után maradt károkat próbálja helyreállítani, ennek költségét még megbecsülni is nehéz. A pusztító vihar ugyan bizonytalanságra adhat okot a befektetők körében, de a hosszú távú kilátások jónak mondhatók.

Havanna: a kubai főváros egyik tengerparti szakasza
Gondoljunk csak a Karib-térség vonzerejére, hány millió turista fordul meg évente az országban és a környező államokban. A csodálatos tengerpart mellett a kulturális és történelmi látnivalók is vonzzák a látogatókat. A kormány felismerte a turizmusban rejlő lehetőségeket és bejelentették, hogy a közeljövőben engedélyezik egy 9 komplexumból álló golfközpont felépítését.
A hazánktól valamivel nagyobb területű ország turisztikai bevételei elérik a 300 milliárd forintot évente, egy ilyen nagyszabású terv megvalósításával ezt a számot jelentősen lehetne fokozni. Az új célpontokhoz megfelelő ingatlanok és magas szintű kiszolgálás párosulna, ami tovább javítaná az ország nemzetközi megítélését.
A fejlesztések megvalósításának még van néhány adminisztratív akadálya, de remélik, hogy ezek rövidesen elhárulnak. A projekteket olyan minőségben szeretnék megvalósítani, mint az a világ más országaiban teszik. A beruházók közül sokan úgy vélik, hogy Castro az egyetlen akadálya az építkezések megkezdésének.
A nagyszabású beruházások keretében a luxusingatlanok mellett lakásokat is építenének, elsősorban a külföldi vásárlók bizalmára építenek a fejlesztők. A kubai fővárostól alig száz kilométerre keletre tervezett épületegyüttes a befektetők szerint az ország elsőszámú turisztikai célpontja lehet, amint elkészül.
Csak néhány szám, hogy érzékeljük a grandiózus tervek léptékét: a part mentén 165 darab 360 és 50 négyzetméter alapterület közötti villalakást terveznek, emellett több mint 650 jellemzően kétszobás lakást alakítanak ki. A bevezető árak 300 ezer forintra tehetők négyzetméterenként, ha minden a tervek szerint halad, akkor jövő májusban megkezdődhetnek az első munkálatok.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Már korábban megkezdik az előértékesítést és a legkisebb lakásokért elkért 21 millió forintnak megfelelő vételár a Karib-térség többi országával összehasonlítva nem is tűnik túl magasnak. A befektetők az európai vásárlók mellett elsősorban a kanadaiak érdeklődésére számítanak, ugyanis az amerikaiak a hatályos törvények miatt nem jöhetnek számításba.

Óriásiak a különbségek az országban!
Az országban tervezett turisztikai fejlesztések a lakáspiac feltámadását is eredményezheti. 1959-ben, amikor Castro átvette a hatalmat, egyik első intézkedése a magánkézben lévő ingatlanok államosítása volt. Az embargó feloldása után és a megbékélést követően elképzelhető, hogy több amerikai is megjelenik és visszaköveteli a korábban elkobzott ingatlanát.
De egyelőre itt még nem tartunk, a fontos, hogy a megfelelő hivatalok áldásukat adják az engedélyekre, hogy megkezdődhessen a beruházás. Óriási lépés ez, ha figyelembe vesszük a kelet-európai blokk és a Szovjetunió szétesését követően majd két évtizeddel ez a kis ország még mindi tartja magát.
A volt "baráti országok" egyre távolabb kerültek és a pénzügyi és egyéb források is elapadtak. Az ideológiai kapcsolat megszűnt és Kuba magára maradt. A mély szegénységben élő rétegek felemelkedésének egyik útja, ha az ország megnyitja kapuit a külföldi befektetők előtt és engedik az ország felvirágoztatását.
A befektetők szerint tisztázni kell az ingatlanokhoz kapcsolódó jogokat, hogy hosszú távú lízinggel, vagy adásvétellel jutnak a fejlesztési területekhez. Ez nagyban befolyásolja a későbbi kereslet nagyságát is. A következő néhány hónapban a tárgyalások eredményre vezethetnek, melyet követően jelentős változások következhetnek be az országban.

Durva adót vethetnek ki a gázzal fűtő magyarokra: 40 százalékos drágulás sem kizárt, ha ezt meglépik
Az Európai Unió 2027-től új szén-dioxid-alapú adót tervez bevezetni az otthoni gázfűtésre és közlekedésre, ami jelentősen növelheti a háztartások rezsiköltségeit.

Jön az ingyenes szigetelési pályázat: nem kamu, több tízezer magyar háztulaj lehet jogosult 2025-ben
Már csak a végrehajtási rendeletre és a hivatalos katalógusra vár a piac, hogy elinduljon a felújítási roham: új lendületet kaphat az ingyenes lakossági födémszigetelés.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


