Zuhanórepülésben a spanyol ingatlanpiac

Pénzcentrum
2008. július 21. 10:06

Múlt héten az egyik legnagyobb spanyol ingatlanépítő vállalat, a Martinsa-Fadesa csődöt jelentett, miután nem tudja már teljesíteni szállítói kötelezettségeit. De nem ez az egyedüli nehéz helyzetben lévő építőipari cég, hiszen az egész ágazatot sújtja a közel 20 százalékos ingatlanár zuhanás, valamint az egyre szigorúbb jelzáloghitelezési gyakorlat.

A cég ugyan ígéretet tett, hogy befejezi annak a 12,5 ezer nyaralónak a megépítését, amit - a zömében angol tulajdonosok - már befizettek, azonban szakértők szerint ez túl nagy optimizmusra utaló kijelentés, még Fernando Martín, a cég multimilliomos tulajdonosa - a Real Madrid korábbi elnöke - személyes vagyonának ismeretében is.

Martinsa tavaly jórészt idegen forrásból vásárolta fel a Fadesa céget, így a spanyol gazdaság, azon belül az építőipar visszaesése még kellemetlenebbül érte a vállalatot. Korábban a pénzügyminiszter is elbagatellizálta a probléma súlyát, azonban mára elismerte, hogy a mostani egy igen komoly krízis, azonban nem szándékozik adófizetők pénzéből megmenteni az építőipari óriást.

Az elmúlt több mint 10 év gazdasági növekedéséért elsősorban a belső fogyasztás és az építőipar volt felelős, idén azonban a korábbi évi 4 százalék körüli GDP növekedés akár 1 százalék alá is zuhanhat. Közgazdászok szerint jövőre, de akár már idén is elképzelhető, hogy recesszióba süllyed a gazdaság.

A spanyoloknak több szempontból is meg kellett inniuk a pénzügyi válság levét, egyrészt az EURIBOR (az euró-zóna bankközi piacának kamatlába, amin a bankok egymásnak hitelt nyújtanak) rekord magasságokba szökött, így felmérések szerint a lakosság ma már jövedelmének felét jelzáloghiteleinek törlesztésére költi. Az inflációs nyomás sem kerülte el az országot, ami az olaj- , illetve élelmiszerár emelkedésnek köszönhetően ma már 5 százalék feletti.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az ingatlanárak csökkenése azonban nem tűnik indokolatlannak, ugyanis a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a spanyol ingatlanok 20 százalékkal felülértékeltek, így az elkövetkező években várhatóan korrigálni fog a piac.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 12. hétfő
Miksa
42. hét
Október 12.
Kolumbusz-nap
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 11. 16:05