A hitelválság sújtotta brit szigeteken egyre több szakember kerül az utcára, miután a lakáspiac visszaesése átgyűrűzött az építőiparra. Az iparágban egyre nagyobb káosz uralkodik, az elbocsátások száma az elmúlt héten elérte az ötezer főt. Az építkezések csak lassan haladnak, többet le is állítottak, óriási csúszás várható az átadásokban.
Nem tudnak munkát adni a kőműveseknek, az ácsoknak, a tetőfedőknek, a villanyszerelőknek és a vízvezeték szerelőknek sem. Az elbocsátottak száma még magasabb is lehetne, de az alkalmi munkások és a segédmunkások nem szerepeltek az összesítésben.
Az új lakások értékesítése 35 %-kal esett vissza az év első felében, az érdeklődők nem mernek belevágni a lakásvásárlásban, mert nem tudják, hogy meddig tart a lakásárak csökkenése. Az eladók az elmúlt hónapokban tíz százalékot engedtek az eladási árból és hosszú távú részletfizetési kedvezménnyel segítik az első lakást vásárlókat.
Az építőipar soha nem látott nehézségekkel küzd, a versenytársak között már a túlélésért folyik a küzdelem. A cégek sorra jelentik be az elbocsátásokat, pedig a munkabéren elérhető megtakarítások meg sem közelítik az építőipari veszteségeket. Sokan a jelzálogpiac stabilizálódásától várják, hogy visszatérnek a vevők, de nem túl bíztatóak a hitelpiaci kilátások sem.
A munkások arról számoltak be, hogy annak ellenére sem kapnak munkát, hogy az építkezések félkészen állnak és nem tudják, hogy miből fognak megélni, ha ez az állapot folytatódni fog. Becslések szerint akár a jövő év végéig is eltarthat a lakáspiac visszaesése, hacsak nem történik kormányzati beavatkozás, vagy monetáris politikai intézkedés.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







