A jogszabály-módosítások és a megfelelően árazott kínálat a VI. és a VII. kerület esetében is a vártnál nagyobb forgalmat hozott december első két hetében. A vásárlók és az eladók egy része egyértelműen a változó jogszabályi környezet hatására hozta előbbre vagy épp halasztotta el a döntést és a tényleges lépések megtételét.
A belvárosi kerületek esetében az Otthon Centrum irodái arról számoltak be, hogy a külföldi befektetők továbbra is jelentős érdeklődést mutatnak a befektetésre alkalmas ingatlanok iránt. A VII. kerület esetében, ahogy azt a Pénzcentrum kérdésére Horváth Boglárka, az Otthon Centrum munkatársa elmondta, a külföldiek, többségében olasz és spanyol kisbefektetők, a belső területeket választják.
Számukra elsődleges fontosságú az adott ingatlan elhelyezkedése, tömegközlekedéssel való elérhetősége, melyet a kiadhatóság garanciájának tekintenek. A külföldi vásárlók emellett nem szívesen vásárolnak romos, lift nélküli házban, többségük kifejezetten utcai tájolású lakást keres.
A külföldiek akár a nagyobb, 100 négyzetméter körüli lakásokat is szívesen vásárolnak, tudhattuk meg Murányi Ákostól, a Duna House vezető elemzőjétől. Ezek igényesen felújítva ugyanis viszonylag könnyen kiadhatóvá válnak, főként ha nem lakáscélra akarják hasznosítani őket.
A külföldiek mellett jobb környéket kereső fiatalok, vidékről felköltöző egyetemisták és a minőségi lakáscserét választó családok keresnek a VII. kerületben, főként a megfizethetőbb külső részeken. Itt akár már 200-220 ezer forint környékén is lakáshoz juthatnak, 220-250 ezer forintos négyzetméteráron pedig már jó elhelyezkedésű, felújított használt ingatlanokkal találkozhatnak az érdeklődők.
Aki nem szereti a századelős épületek világát, vagy fél a magas rezsiköltségektől, 360-380 ezer forintos négyzetméteráron új lakások közül válogathat, bár még mindig a külső VII. kerületben. A belső területeken folyó foghíj- és tetőtérbeépítések esetében az árak ugyanis a minőség és az elhelyezkedés függvényében ennél jóval magasabbra 5-6 ezer forintra rúgnak, négyzetméterenként.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A jelenleg zajló fejlesztésekkel elégedetlen keresőknek sincs oka aggodalomra, a kerületben ugyanis még bőven akad hely fejlesztésre, bár az előkészítés az engedélyeztetés és a szomszédokkal való egyezkedés miatt lassú, a területen ugyanis kevés a szabad telek, és a meglévők is főként foghíjbeépítésekre alkalmasak.

Rendkívüli változás jön a magyar lakásokban: aranyat érhet az ingatlan, ha van benne ez a berendezés
Az egyre pusztítóbb nyári hőhullámok miatt történelmi robbanás előtt áll az európai klímapiac.







