2007 első negyedévében is folytatódott az Egyesült Államok ingatlanpiacán tapasztalható árcsökkenési trend, szakértők szerint azonban egyre inkább látható, hogy a piac kilábal a nehézségekből, így lassan érdemes lehet vásárláson gondolkodni.
A National Association of Realtors adatai szerint az év első három hónapja során az amerikai családi házak mediánja év/év alapon 1,8%-kal 212 300 dollárra csökkent. Az új számok fényében kijelenthető, hogy már sorozatban harmadik negyedéve tart a lejtmenet, a 2006-os csúcsról így mostanra átlagosan 6,5%-kal csökkentek az árak.
A mostani csökkenés az eddigi legnagyobb év/év alapú hanyatlást követi, melyet 2006 utolsó negyedévében regisztráltak és 2,7%-os mértékű volt. A szakértők szerint az árcsökkenés ütemének látványos lassulása optimizmusra adhat okot, azt azonban a legtöbben elismerik, hogy az idei évet a negatív tartományban zárhatja a piac.
Az adatok helyes értelmezése érdekében ki kell emelni, hogy azokban megjelenik a forgalom kategóriák közötti átrendeződése is, míg ugyanis a magasabb árfekvésű szegmensben visszaestek az értékesítések, addig az alacsonyabb árkategóriában ez a csökkenés kisebb mértékű volt, lehúzva ezzel a medián értéket.
A szélsőségek érzékeltetésére hangsúlyozzuk, hogy míg Floridában egy év alatt 12%-kal csökkent a családi házak ára, New Orleansban pedig 10,9%-os volt a visszaesés, addig Salt Lake Cityben 25,6%-os drágulás tapasztalható.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







