A pangó lakáspiac ellenére 2006 első háromnegyedévében 80 milliárd forint értékben kötöttek ingatlanlízing szerződést, míg a most debütáló lakáslízing-piac a Magyar Lízingszövetség adatai szerint a várakozásokon felüli, 150 százalékos fejlődést produkált- írja a Népszabadság.
Idén ősszel már kétszer akkora a lakáslízing részesedése a "lízingtortából" mint a tavalyi évben, miközben a lakáscélú lízingállomány nagysága már elérte a 10 milliárd forintot. Mindez leginkább annak köszönhető, hogy a bankok tovább szigorították lakáshitel konstrukcióik igénybevételének feltételeit, az akár önrész nélkül igénybe vehető lízingkonstrukciókkal szemben, minimum 30 százalékot követelnek biztosítékként.
Így egyáltalán nem meglepő, hogy a megkötött szerződések száma az idei első félévben csupán 17 százalékkal bővült a tavalyi évvel összehasonlításban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, míg a hitelösszeg 30 százalékkal bővült. A tavalyi évben megnyílt lakáslízing-piacon tevékenykedő 18 cég malmára hajtja a vizet, amelyek között minden jelentősebb hazai bank érdekeltsége megtalálható, hogy a támogatott hitelek állománya is folyamatosan csökken, és a hosszadalmas ügyintézés helyett akár két hét alatt lezavarható a procedúra.
Azonban nem csupán a gyerekcipőben járás az oka annak, hogy bár a lízingszektor nagy ütemben fejlődik, mégsem tudja kiütni a bankhitel a nyeregből, jelentős veszélyeket rejt magában a lízingre való vásár, és sok feltétel és körülmény tisztázatlan még. Például nem lehet megoldott az öröklés kérdése, hiszen a lakás a kifizetésig a lízingbeadó birtokában van, és az sem, hogy mit történik a lízingbevevővel és az addig befizetett pénzével, hogy ha a lízingcég, amelynek tulajdonában van lakás csődbe megy.
Emellett bár nyíltvégű lízing esetén (nem jelöljük ki a vevőt személyét szerződéskötéskor) tízezreket spórolhatunk azzal, hogy csupán a lakás nettó értéke után kell kamatot fizetnünk, míg az áfát kamatmentesen törleszthetjük, a lízing révén történő lakásszerzésre nem jár állami támogatás, bár néhány banki konstrukció esetén eleve benne foglaltatik a szerződésben a hitelre való átváltás, amire viszont már fel lehet venni a fél szocpolt.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


