Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
Az elmúlt fél évben hatalmas változáson mentek keresztül a bankszámlák díjai. Több bankszámlacsomag megszűnt, helyükbe újak léptek, sőt, volt olyan bank, amely teljesen lecserélte számlacsomagjait. Körképünkben utánajártunk, hogy mivel csábítják a bankok ügyfeleiket.
A tranzakciós illeték megemelése, és a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel és a jegybank bírsága miatt rengeteget változtak a bankok díjtételei az elmúlt fél évben. A bankok különböző módon válaszoltak a megváltozott környezetre, egyes bankok a meglévő számlájuk költségeit emelték meg, más bankok új csomagokat vezettek be, míg voltak olyan pénzintézetek, amelyek teljesen újragondolták bankszámláikat.
Az OTP ragaszkodott korábbi sikeres számláihoz, így náluk elsősorban a díjak kerültek átalakításra, míg például az Axa vagy az Erste teljesen új rendszert vezetett be. Köztes megoldással élt például a K&H, ahol a régi ügyfelek megtarthatták a már bevált csomagjukat, viszont az új ügyfelek már csak az újonnan bevezetett számlákból válogathatnak.
Hol találom a legjobb ajánlatot?
A legtöbb banknál találunk olyan ajánlatot, amely elengedi a számlavezetés vagy az elektronikus utalás, vagy akár mind a kettő díját, azonban minden esetben találkozunk olyan költségekkel, amelyeket mindenképpen meg kell fizetni. Így éves szinten további költségek merülnek fel a bankszámla-vezetéssel kapcsolatban, a "nullás" számla így már nem is lesz költségmentes. Emiatt nehéz megkülönböztetni néhány jól sikerült marketingfogást a ténylegesen alacsony díjaktól. Azért, hogy megkönnyítsük a választást, körképünkben összehasonlítottuk a számlacsomagokat átlagos használat mellett.

A BankRáció.hu kalkulátora alapján megnéztük, hogy melyik bankszámlák jöhetnek szóba átlagos használat esetén. Havonta a számlára érkező 150 ezer forinttal számoltunk, ami egyébként több pénzintézetnél is az a határ, ami felett már jelentős kedvezményeket nyújtanak. A számlahasználat szempontjából havi öt utalással és csoportos beszedési megbízással (35 ezer forint értékben), 80 ezer forint készpénzfelvétellel és havi 25 ezer forint kártyás vásárlással számoltunk. A csomaghoz igényeltünk bankkártyát, netbankot és mobilértesítést is. Számításaink során figyelembe vettük azt is, hogy igényeltük a bankunknál a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételt.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A fenti számítások alapján a legkedvezőbb díjakat jelenleg az OTP nyújtja a Simple számlacsomagjával, őket az FHB Aktív csomagja követi. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára az UniCredit Bónusz számlája került fel. Látható azonban, hogy a szoros verseny miatt ebben a szegmensben nem alakultak ki nagy eltérések, a legtöbb bank esetében hasonló költségekkel számolhatunk. Emiatt lényeges, hogy a számlavezető bankunkat úgy válasszuk ki, hogy figyelembe vesszük az egyéb pénzügyi termékek kínálatát, illetve a számlavezetéshez kötött kedvezményeket az adott banknál (lakáshitel, bankbetét stb.).
Mire figyelj, ha most váltanál bankszámlacsomagot?
A következő tényezőkre érdemes odafigyelni, ha most szeretnél bankot, vagy bankszámlacsomagot váltani:
- Meddig tartanak a most élő akciók, meddig lesznek érvényesek?
- Ha hitelt vennél fel, vagy befektetnél, a kiegészítő termékek költségeit érdemes átvizsgálni.
- Mennyi a számlavezetési/havi zárlati díj?
- Hány átutalást teljesítünk havonta és mekkora összegűek?
- Mennyi az idegen ATM-ből történő pénzfelvétel díja? Mennyire fordulhat elő erre vonatkozó igény?
- Van-e internetes bankolási lehetőség, és ha van, az mennyibe kerül?
- Van-e internetes bankolási lehetőség, és ha van, az mennyibe kerül?
- Van-e SMS-értesítési szolgáltatás pénzfelvétel esetén és ha igen, mennyit számol fel érte a bank?
Rengeteg magyar fektette ide a pénzét: most látszik csak igazán, mekkora bukta lehet belőle 2026-ban
Az egyik magyarázat szerint a kriptokultúra nem volt hajlandó felnőni, és ez távol tartja a potenciális befektetőket.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








