Az ENSZ Közgyűlése 164 igen szavazattal támogatta az Equal Earth világtérkép használatát, amely jóval pontosabban mutatja meg a kontinensek valódi méretarányait.
Bár megduplázódott a fizikatanári szakra jelentkezők száma a 2025-ös felsőoktatási felvételi eljárásban, a szakértők szerint ez még mindig nem elegendő a súlyos pedagógushiány megoldásához. A természettudományos tárgyakat oktató tanárok magasabb bérezése sem jelent önmagában megoldást a problémára - közölte az Eduline.
Az Oktatási Hivatal március 6-án nyilvánosságra hozott adatai szerint közel 130 ezren jelentkeztek a magyar egyetemek 2025 szeptemberében induló képzéseire. Az osztatlan tanárképzést 2226-an jelölték meg első helyen, ami a Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elegendő még a nyugdíjba vonuló pedagógusok pótlására sem.
Pozitív fejlemény, hogy a fizikatanári szakra első helyen jelentkezők száma 28-ról 49 főre emelkedett. Ha az összes jelentkezőt nézzük - beleértve azokat is, akik nem első helyen jelölték meg a szakot - 228 fő fontolgatja a fizikatanári pályát. A legnépszerűbb a matematika-fizika szakpár, amelyre 44-en jelentkeztek első helyen.
A kémia szakos tanárképzés iránti érdeklődés azonban stagnál: első helyen mindössze 28-an jelentkeztek, szemben a 2024-es 22 fővel. Az összes jelentkező száma itt 274 fő, akik közül a legtöbben a biológiával párosítanák a kémiát. Kémia-fizika szakos tanárnak első helyen senki sem jelentkezett.
A fizikatanári szak népszerűségének növekedése mögött vélhetően az áll, hogy a természettudományos tárgyakat oktató pedagógusok 2025-től az alapbérükön felül 2+7 százalékos többletilletményben részesülnek. Ehhez további pótlékok is járulhatnak, például az osztályfőnöki vagy az esélyteremtési illetmény.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szakértők szerint azonban önmagában a béremelés nem oldja meg a problémákat. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a pálya vonzerejét csökkenti a központosított oktatási rendszer és a szakmai autonómia hiánya is. A jelenlegi jelentkezési számok még mindig nem elegendőek a becsült 16 ezer fős pedagógushiány orvoslására.
Kitálaltak a magyar fiatalok: pont azok beszélik le őket az álommelóról, akiktől a támogatást várnák
Egy friss kutatás szerint a magyarok közel harmada (29%) úgy látja, hogy a nagyra tartott személyek nagymértékben befolyásolták érdeklődését, továbbtanulását vagy pályaválasztását.
PISA-teszt után: történelmi mélyponton a magyar diákok, azonnali beavatkozás kell a szakértő szerint
Súlyos, a 2015-ös beszakadáshoz mérhető teljesítményromlást mutatnak a magyar diákok körében a 2025-ös PISA-mérés újonnan megjelent eredményei.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






