15-20 év múlva jelentkezik annak a gyereknek az életében a hiány, amit ma egy rohanó, lelassulni nem képes szülő ad neki – figyelmeztet Tari Annamária...
Érik az összeomlás a magyar felsőoktatásban: szép lassan elfogynak a hallgatók, nem látszik a kiút
Csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma tavalyhoz képest. A statisztika 2020-ban süllyedt soha nem látott mélypontra, 91 458 főre, és 2011 óta csak tavaly haladta meg először a 120 ezret.
5459 fővel mérséklődött az egy évvel ezelőttihez képest a felsőoktatási intézményekbe felvételire jelentkezők száma a Népszava szerint, ugyanakkor még mindig többen jelentkeztek, mint 2022-ben és a korábbi években. Ugyanakkor a jelentkezők száma 2020-ban süllyedt soha nem látott mélypontra, 91 458 főre, és 2011 óta csak tavaly haladta meg először a 120 ezret.
A lap emlékeztet, a statisztikák szerint míg uniós szinten évről évre emelkedett, Magyarországon csökkent, illetve stagnált a diplomások aránya a 25-34 éves korosztályban: 2022-ben 32 százalék volt, ami EU-s szinten a harmadik legrosszabb arányt jelentette.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







