Hétfőn 13 órától ismerteti Magyarország 2027-es költségvetésének alapjait Magyar Péter.
A világ öt legdrágább iskolája mind Svájcban van, a legdrágábban 56 millió forintba kerül egy tanév, de cserébe király sarjakkal, a vezető elit gyermekeivel járhat egy osztályba a csemeténk. Van, ahol 60 féle különóra közül választhatunk és a környezet egyszerűen mesés.
"Ha a hazai oktatás így marad, nem változik, akkor „rá fog rohadni” az országra vagy az iskola átalakul szociális intézménnyé" - véli Halácsy Péter, a Prezi és a Budapest School alapítója. Greskovits György, a Milestone Institute alapítója szerint viszont reményteli fejlemény az elmúlt évekhez képest, hogy az erősen fragmentált pedagógustársadalom most kezd összeforrni és egységesen kiállni egy közös cél érdekében. De vajon a sztrájkon és polgári engedetlenségen túl melyek ma a hazai oktatási rendszer fő problémái, kihívásai. A két magániskola vezetője - kint is vagyok, bent is vagyok nézőpontból - sok dolgot máshogy látnak. Erről ebben a cikkünkben olvashatsz részletesen.
Jól látható trend tehát, hogy egyre több szülő gondolkodik úgy, hogy magániskolába iratja a gyerekét - erre a Pénzcentrum korábbi kutatása is rávilágított. Így van ez amúgy itthon és a nyugati világban egyaránt. A verseny hatalmas, egymás után nyitják a különböző speciális, és exkluzív intézményeket, ahol komoly pénzeket kérnek el a szülőktől. Nade melyek a legdrágább intézmények a világon? Nos, nemrég egy TikTok-videóban leleplezték az öt legdrágább magániskolát. A toplista így néz ki:
- 5. Leysin Amerikai Iskola, Svájc: a svájci Alpokban megbújó iskolába 7 és 18 éves korul között járhatnak a gyerekek, 110 ezer dollárba kerül egy év, azaz 39 millió forintba.
- 4. Aiglon Collage-ban nagyjából 12 tanuló van egy osztályban, és átlagban 5 diákra jut egy tanár. Fő célja a test és az elme összhangjának megteremtése fiatal korban, ennek érdekében több mint 60 féle tanórán kívüli tevékenységet kínál a diákoknak. a tandíj 123 ezer dollár évente, ami 44,5 millió forint.
- 3. Institut auf dem Rosenberg-et 1889-ben alapították, ezzel kiérdemelte a legrégebbi magániskola megtisztelő címét. Itt minden második diákra jut egy tanár, összesen 230 tanulóval indul el az év. 134 ezer dollárba kerül, 48,4 millió forintba.
- 2. College Alpin Beau Soleil-ba 50 különböző ország diákjai gyűlnek össze, az egyik legjobb iskolának tartják. Európai hercegek és hercegnők egész sora járt ide, 143 ezer dollár egy év, 51,7 millió forint.
- 1. Institut Le Rosey: ez a világ legdrágább iskolája. A világ vezető elitjének gyermekeit veszik csak fel. Itt négy tanár jut négy diákra, korábbi tanulói közé tartozik II. Fuad egyiptomi király, II. Albert belga király, Marie Chantal görög hercegnő, Rainier herceg és az iráni sah. Az ár évi 157 ezer dollár, 56 millió forint.
@top5expensive ♬ Roses (Imanbek Remix) - SAINt JHN
A tanítás a szívem tölti meg, az OnlyFans a pénztárcámat: kifakadt a súlyosan alulfizetett pedagógus
Egy tanárnőt azért függesztettek fel nemrég, mert OnlyFans-tartalmat készít. Az eset rávilágít, hogy a tanárok jelentős része másod- és harmadállásból kénytelen megélni.
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







