A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint jó irányba mutat az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium általános iskoláknak készített javaslatcsomagja.
Nem kezdődik meg a tanítás csütörtökön egy hajdúvidi iskolában. Erről pár nappal ezelőtt értesítették a szülőket, a növekvő energiaárakra hivatkoztak. A diákokat Hajdúböszörménybe irányítják át. Szintén spórolásból zárnak be egy kollégiumot Somogy megyében, ez közel 30 diákot érint. Nekik Barcs belvárosába kell majd költözniük, egy másik épületbe – számolt be az RTL Híradó.
Újabb iskola volt kénytelen bejelenteni, hogy nem tud kinyitni szeptember 1-jével, mivel nem fogják tudni fizetni a megemelkedett gáz- és villanyszámlákat. Az iskolába mindössze 19 diák járt, akiknek mostantól a 10 kilométerrel arrébb lévő Hajdúböszörménybe kell majd járniuk iskolába.
Erről a levélben, néhány nappal ezelőtt értesítették a szülőket, akik nem értik, hogy miért történhet ez, és egyáltalán miért ilyen későn szóltak nekik. Ráadásul a kisgyerekeknek mostantól távolsági busszal kell majd a másik iskolába elmenniük, amikor a 19 gyerekre 1 felnőtt fog vigyázni. A szülőknek mindezek mellett az is homályos, hogy úgy, hogy vegyestüzelésű, nemrég elektronikailag korszerűsített épületben hogyan nem lehet pénz a rezsire. A tankerület az RTL kérdésére azt válaszolta, hogy
a tanítás ebben az évben fog szünetelni, miután a nagy alapterületű épületbe mindössze 19 diák jár.
Somogy megyében egy kollégiumot voltak kénytelenek bezárni spórolás okán. Az ott lakó 30 diáknak Barcsba kell költözniük egy másik épületbe.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







