Ünnepi hangulat költözött a Veszprémi Állatkertbe, ahol december 17-én immár hagyományosan megrendezték az Állatok karácsonyát.
Egyre több tanár és diák vándorol át az államiból az alternatív iskolákba. A magánintézményeké a jövő? Mennyibe kerül mindez, és hogyan teremthetjük elő ezt az összeget?
Sokat hallhatunk mostanában a tanárok túlterheléséről és alacsony fizetéséről – erről korábbi cikkünkben is beszámoltunk. A kérdés azonban nem csupán a pedagógusok problémája, hanem az egész oktatási rendszer omladozásának látlelete. A szülők is mélyen érintettek, hiszen gyermekük oktatásának színvonala a tét.
Voltaképpen ugyanazt a kettészakadást látjuk az oktatás területén, mint az egészségügynél: a problémák megoldása helyett a kimenekülést. A tehetősebb társadalmi rétegek a magánegészségügyi intézményekben veszik igénybe a szükséges vizsgálatokat és kezeléseket. Ugyanígy, aki megteheti, már magániskolákban taníttatja gyermekét.
Az elvándorlás még tovább rontja az állami iskolák helyzetét
A fent említett problémák miatt számos kiemelkedő pedagógus is átvándorol a magasabb jövedelmet és jobb munkakörülményeket nyújtó alapítványi iskolába, magániskolába. Ezzel párhuzamosan egyre több olyan gyermek is ezt teszi, akinek a szülei kiemelten fontosnak tartják a magas színvonalú oktatást, és ezt tudják finanszírozni.
Mindez azonban tovább súlyosbítja a társadalmi egyenlőtlenségeket. Az állami iskolák oktatása így sokszor már nem megfelelő egy jobb képességű gyermek számára, aki a fegyelmezési gondoktól terhelt tanórákon egyre kevesebb tudáshoz jut hozzá.
Az elavult pedagógiai módszerek pedig még tovább szűkítik annak lehetőségét, hogy olyan ismeretekre tehessen szert, amelyekkel felvértezve később sikerrel versenyezhet egy jó munkahelyért. Az olló tehát egyre inkább nyílik.
Az állami oktatás reformját már nincs idő kivárni

Az alapítványi, illetve magániskoláknak azonban sokszor olyan magasak a költségei, hogy azt nem mindenki tudja megfizetni. Pedig a jó oktatás nem csupán alapvető szülői elvárás, de nagymértékben meghatározza gyermekünk egész jövőjét.
Az oktatási rendszer átalakítása azonban hosszú folyamat, ráadásul jelenleg az első lépés, a jogalkotói szándék is hiányzik. Így ha szeretnénk megteremteni gyermekünk számára a megfelelő közösségi és oktatási környezetet, akkor tulajdonképpen kénytelenek vagyunk az állami iskolákon kívüli lehetőségekben gondolkodni.
Milyen lehetőségek vannak az állami iskolán kívül?
Alapvető különbség, hogy az alternatív iskolák fenntartója nem az állam, hanem egy-egy alapítvány (alapítványi iskoláknak is nevezik őket). A tanrend így jócskán eltérhet az államitól. Több a lehetőség arra, hogy a jelenkor kihívásainak megfelelve, rugalmasan tanítsák a gyerekeket.
A Montessori, Rogers vagy Freinet irányelvek nyomán kialakult pedagógiai módszerek különösen alkalmasak arra, hogy a gyermekekben rejlő képességeket a lehető legjobban kibontakoztassák, és olyan közösséget építsenek, amely minden tanulónak élményteli éveket tesz lehetővé.
Ha még ennél is magasabb színvonalú oktatást szeretnénk biztosítani gyermekünk számára, akkor az elit magániskolák állnak rendelkezésünkre. Ezekben az intézményekben sok esetben idegen nyelven oktatnak, illetve nemzetközi érettségit és külföldi továbbtanulási lehetőségeket is biztosítanak, ám jelentősen magas áron.
Egy tanévre vetítve nem kis összegről van szó

Az alternatív (vagy alapítványi) iskolák legtöbbjében hivatalosan nincsen tandíj, ám a szülőknek alapítványi hozzájárulást kell fizetniük: ez jellemzően havi 30.000-40.000 forint.
Az étkezés is drágább, nagyjából napi 800 forinttal lehet számolni. Ezért cserébe azonban jóval nagyobb, az esetleges ételérzékenységet, allergiát is szem előtt tartó, minőségi anyagokból készült ételválaszték áll rendelkezésre. Mindez összesen egy tanévben nagyságrendileg 400-500 ezer forintot jelent. Az esetlegesen felmerülő egyéb költségekről és az egyes iskolatípusokra jellemző kiadásokról itt tájékozódhatunk.
Így lehet előteremteni a szükséges anyagi fedezetet
Ez a csaknem félmillió forintos kiadás természetesen igencsak megterhelheti a családi kasszát. Ha azonban előre gondolkodunk, akkor már gyermekünk kicsi korától félretehetünk erre a célra.
Ma már számos olyan gyermekcélú megtakarítás létezik, amelyek állami támogatással, a kamatos kamat erejével segítenek megteremteni a szükséges összeget. Ezeknek a pénzügyi termékeknek az igénybe vételével lehetővé válik, hogy jelentős tőkére tegyünk szert úgy, hogy havonta nem terheljük drasztikusan a családi kasszát. Az alábbi blogon tájékozódhatunk a gyermekcélú megtakarítási lehetőségekről és egyéb gyakorlati tippeket is kaphatunk.
Érdemes minél előbb kezükbe venni az irányítást, hiszen gyermekünk oktatása, és ezzel együtt a jövője a tét. Nem hagyhatjuk, hogy az állami oktatás problémái aláássák csemeténk későbbi boldogulását.
(x)
Tavaszi szünet 2026: mikor lesz és meddig tart a húsvéti szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz pontosan a tavaszi szünet, mikor lesz a húsvét 2026-ban? Mutatjuk, hogyan alakul a további iskolai szünetek rendje a 2025/2026-os tanév során.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








