0 °C Budapest
Female teacher wearing a face mask while teaching children at elementary school and looking at camera.

Érik az újabb pedagógus-sztrájk: felháborodtak a szakszervezetek

2021. december 3. 18:32 2 perc

Közleményt adott ki a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös sztrájkbizottsága, amelyben kifejtik, hogy felháborítónak tartják, hogy miközben a sztrájkbizottsági tárgyalások még folynak az Emberi Erőforrások Minisztériumával (az újabb fordulót 2021. december 15-re tűzték ki), a Magyar Közlönyben megjelent a rendeletmódosítás, miszerint januártól 10 százalékos ágazati szakmai bérpótlékot kapnak a pedagógusok, így a korábban kapott, szintén 10 százalékos juttatással együtt 20 százalék lesz a bérpótlék.

A két pedagógus szakszervezet évek óta tisztességes bért követel, nem pedig bérpótlékot, de ezt a kormány nem értette meg, sőt önmagának is ellentmondva újabb bérpótlékot vezetett be tavaly. A pedagógusok előmeneteli és illetményrendszerének bevezetésekor éppen az volt a kormányzati szándék, hogy a béremelésekben érvényesüljön egyfajta automatizmust magában foglaló bértábla. Ne pótlékokkal, hanem alapbérnöveléssel emeljék az illetményeket, amelyek valamennyi járandóságba, így pl. a jubileumi jutalomba is beszámítanak.

A két szakszervezet visszautasítja ezt az etikátlan magatartást: meccs közben nem hirdetünk végeredményt! fűzik hozzá közleményükben.

A PSZ és a PDSZ küzd azért, hogy a kormány tartsa be eredeti ígéretét, és a folyamatosan növekvő mindenkori minimálbért vegye figyelembe a pedagógus végzettségű foglalkoztatottak fizetésének kiszámításakor. A kormány ezt sem tartotta fontosnak, miközben pedagógusok ezrei hagyják el a szakmát, a pályakezdők pedig messze elkerülik az iskolákat, óvodákat az alacsony fizetések miatt.
A kormány a 2014-es 101 500 forintos minimálbérrel mint vetítési alappal fagyasztotta be az illetményeket, a mostani újabb „bérfagyasztó”, bérpótlékról szóló rendelkezés további feszültséget okoz: januártól egy 17 éves fiatal, akinek szakmunkásvizsgája van, ugyanannyit fog keresni, mint egy 14! éve pályán lévő tanítónő, óvónő. Közben a minimálbér és a garantált bérminimum tovább nő jövőre, de a kormány nem tartja fontosnak, hogy azokat is megbecsülje, akik a gyermekeket, a diákokat oktatják és nevelik. Ezzel a döntésével a kormány ismét megalázta a közoktatásban dolgozókat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02