A diákok között sok volt az összetűzés a különböző ruhadarabok miatt, a vezetőség nem tűrt tovább.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) üdvözli, hogy a szakszervezetek javaslatának megfelelően a kormány nem ragaszkodik az április 19-i újranyitáshoz – közölte a szervezet Facebook-oldalán. Szerintük ugyanakkor nem csak a középiskolák esetében kell eltolni a nyitást.
"Fenntartjuk, hogy nem csak a középiskolák esetében, hanem a teljes ágazatban komoly veszélyeket hozhat az április 19-i megnyitás, ezért nem szabad, veszélyes kinyitni az iskolákat ebben az időpontban" – olvasható a PSZ közleményében. A szakszervezet szerint az iskolai tantermekben nem tartható a megfelelő védőtávolság, amelyet például a rendelet a kereskedelemben előír.
A gyerekek nem védettek, maguk illetve családjuk egészségét is veszélyezteti a korai nyitás, illetve a pedagógusok esetében nem alakulhat ki addig teljes védettség
- olvasható a közleményben. A PSZ ezért minden eszközt megragadva továbbra is azt fogja képviselni, hogy halasszák addigra az intézményrendszer megnyitását, amíg ezt biztonságosan meg lehet majd tenni – zárul a szakszervezet posztja.
Kitálaltak a magyar fiatalok: pont azok beszélik le őket az álommelóról, akiktől a támogatást várnák
Egy friss kutatás szerint a magyarok közel harmada (29%) úgy látja, hogy a nagyra tartott személyek nagymértékben befolyásolták érdeklődését, továbbtanulását vagy pályaválasztását.
PISA-teszt után: történelmi mélyponton a magyar diákok, azonnali beavatkozás kell a szakértő szerint
Súlyos, a 2015-ös beszakadáshoz mérhető teljesítményromlást mutatnak a magyar diákok körében a 2025-ös PISA-mérés újonnan megjelent eredményei.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






