A magyar közoktatás helyzetéről, a digitális átállás kihívásairól és a pedagógusok túlterheltségéről is beszélt a Pénzcentrumnak Mester Márk, a Jójegy társalapítója.
Január 23-án, szombaton tartották a központi felvételiket, az első pótló időpont pedig tegnap 14 órától volt. De már a középiskolai jelentkezési lapok leadásáig sincs sok idő hátra: ennek február 19. a határideje.
A HVG 2021-es középiskolai rangsora szerinti top tíz iskola sorrendje az alapján alakult ki, hogy a tavalyi felvételin mennyien jelentkeztek az adott intézményekbe, illetve hány helyet hirdettek meg összesen:
(A 10. helyezettek azonos pontszámmal végeztek a középiskolai rangsorban.)
Mi alapján rangsorolnak a középiskolák?
A rangsorolásnak három módja van: az iskolák vagy csak az általános iskolai tanulmányi eredményeket veszik figyelembe, vagy a tanulmányi eredményeket és a központi írásbeli felvételi pontszámát is, vagy együtt a tanulmányi eredményeket, a központi írásbeli vizsga és a szóbeli eredményeit. Idén a szóbeliket február 23.- március 12. között tartják.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







