15 °C Budapest

Szülők, figyelem! Lépni kell, ha még az oviban akarjátok tartani a gyereket

2021. január 7. 12:31

A jelenlegi szabályok szerint 2021-ben is minden hatéves iskolaéretté válik, azonban ha valaki nem szeretné, hogy gyereke szeptemberben az iskolában kezdjen, kérelmet kell beadnia. A 2021/2022-es tanévre vonatkozóan már elérhetőek a kitöltendő űrlapok.

Egy tavaly előtti törvénymódosítás elvette a szülőktől és óvodáktól a jogot, hogy maguk döntsenek arról, hogy még egy évet az óvodában tartják-e a hatéves gyereküket. A jogkört az Oktatási Hivatal kapta, amely - egyes esetekben a pedagógiai szakszolgálat véleménye alapján - dönt a további egy év óvodára vonatkozó szülői kérvényekről.

A kérelemben bármilyen releváns ok, körülmény, állapot, tény megfogalmazható, amely alátámasztja az iskolakezdés halasztását - emlékeztet az Eduline. Bármilyen lényegesnek tartott dokumentum mellékelhető, akár beszerezhetőek az óvodától a gyerekek fejlődését nyomon követő papírok és ezek is csatolhatóak.

A 2021/2022-es tanévre - a 2014. szeptember 1-je és 2015. augusztus 31-e között született gyerekekre vonatkozóan - január 15-ig kell benyújtani a kérelmet, amelyet az OH oldaláról lehet letölteni. A kitöltésre ügyfélkapun keresztül és papír alapon is van lehetőség. Ebben rögzíteni kell a gyerek adatait, a szülő/gyám adatait, a gyerek jelenlegi jogviszonyát, illetve a kérelem részletes indoklását. Továbbá lehetőségetek van dokumentumok csatolására. Ahhoz, hogy a kérelem érvényes legyen, a dokumentum alján jelölni kell a beleegyezést is.

Az adatok beírása után a rendszer rögtön jelzi, ha valamely kötelezően kitöltendő mezőt elfelejtettetek volna kitölteni. Ha mindent készen van, a Kérelem letöltése gombra kattintva tudjátok a kérvényt megtekinteni, majd kinyomtatni (ha a postán külditek el). Az OH arra is felhívja a figyelmet, hogy a dokumentumot alá kell írni és úgy kell elküldeni az Oktatási Hivatal címére - a mellékletekkel együtt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem