Főszabály szerint minden hónapban a második munkanapon érkezik meg az előző hónapra járó családi pótlék.
2020. január 15. előtt kiállított szakvélemény felmutatása esetén, amennyiben az azt igazolja, hogy a 6. életévét betöltött gyermek még nem iskolaérett, a gyerek automatikusan még egy évet maradhat az óvodában. Ellenkező esetben már az Oktatási Hivatal fog dönteni - áll a hivatal honlapján elérhető tájékoztatóban.
Feltehetően sok szülő igyekszik most beszerezni ilyen szakvéleményt az illetékes pedagógiai szakszolgálatnál - írja az Index. A 2020. január 15-e előtt kiállított szakvéleményt a szülőnek csak a gyermek óvodájában kell bemutatnia, amely alapján az óvoda a köznevelési információs rendszerben (KIR) rögzíti ezt a tényt.
Ha a szülőnek nincs ilyen szakértői bizottsági véleménye, a tájékoztató szerint akkor javasolt az Oktatási Hivatalhoz kérelmet benyújtani. Ezeket a kérelmeket csak 2020. január 1. és 15 között lehet beadni.
Az eljárást a szülő kezdeményezheti egy kérelem benyújtásával, melyben bármilyen releváns indok leírható. Az eljárásban ezen körülmények vizsgálatára kerül sor. A szülő a kérelméhez bármilyen, általa fontosnak tartott iratot, dokumentumot mellékelhet, kikérheti az óvodától a gyermek fejlődését nyomon követő nyomtatványt is, és azt is csatolhatja, ilyen módon a kérelemmel foglalkozó szakemberek közvetve az óvoda véleményét is figyelembe vehetik.
A fejlődést nyomon követő nyomtatvány nem kötelező, hiszen nem csak olyan körülmény, állapot, tény merülhet fel, melyeket ez az óvodai dokumentum tartalmaz, olvasható a tájékoztatóban. Az Oktatási Hivatal eljárása közigazgatási hatósági eljárás. Amennyiben az Oktatási Hivatal hatósági eljárása keretében úgy ítéli meg, hogy különleges szakértelemre van szükség a megalapozott döntés meghozatalához, szakértőt vesz igénybe.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Lehetőség lesz arra is, hogy valaki a 6 éves kor betöltése előtt iskolába írassa a gyerekét, ha úgy ítéli meg, hogy ez a fejlődését szolgálná. Ebben az esetben is az Oktatási Hivatalhoz kell benyújtani a kérelmet, melyet az Oktatási Hivatal honlapján december végén elérhető formanyomtatvány kitöltésével lehet kezdeményezni.







