A kispesti rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt folytat eljárást egy 14 éves fiúval szemben.
Egy kutatás szerint jelentős a lemorzsolódás az egyetemi alapképzésben: a hallgatók 40 százaléka egy adott ponton megszakítja tanulmányait - az okok egyelőre nem tisztázottak, de annyi biztos, hogy sok cég kifejezetten hajt az egyetemista munkaerőre. Főként az informatikai és a gazdasági szakokra jellemző, hogy egy vonzó álláslehetőség elcsábítja a diákokat - pedig a cégeknek ebben felelőssége van, hiszen pillanatnyilag talán jó ötletnek tűnik pénzt keresni a tanulás helyett, de a karrierterveket erősen befolyásolhatja a diploma hiánya.
A munkaerőhiány mára olyan mértéket öltött, hogy a cégek jobb híján még egyetemi tanulmányaikat végző diákokkal próbálják betömködni a lukakat. Bár a diákok ennek talán örülnek, de sok esetben a projektek maguk alá temetik őket és végül az egyetem elhagyása mellett döntenek.
- mondta Tóth Mária, a DXC szoftverfejlesztési igazgatója, aki támogatja az egyetemisták munkavégzését, de fontosnak tartja, hogy ez mindenképpen gyakornoki program vagy részmunkaidő keretében történjen, ugyanis ilyenkor első az egyetem. Egyetért ezzel a DXC ügyvezetője, Czibók Zoltán is:
A DXC-hez érkezők számára fontosak az egyetemi tanulmányok és az őket körülvevő közeg is erre ösztönzi őket. A legtöbb pozícióba egyébként is elvárják a felsőfokú végzettséget, tehát diploma nélkül nem lehet hosszútávon tervezni a cégnél.
- mondta Czibók Zoltán. A KSH adatai szerint míg 2006-ban a nappali tagozatos egyetemisták 11 százaléka dolgozott tanulmányai mellett, addig 2010-ben ez az arány már 20 százalékos volt. Sokan az alapszakot még befejezik ugyan, de mester- vagy doktori képzésre a munkaerőpiac szűkössége és a jónak mutatkozó lehetőségek miatt már nem mennek vissza az egyetemre.
Pótolható a munkahelyen az egyetemi képzés hiánya?
A tudományterület általános elméleti alapjait csak az egyetemen lehet megtanulni, így lesz a tudás felépítésének alapja és kerete, ráadásul arra a látásmódra is szükség van a későbbi karrierhez, sikerhez, amit a felsőoktatási képzés során tudnak elsajátítani a fiatalok. Belső képzések, céges tréningek nem helyettesítik az egyetemi oktatást, az ott elsajátított készségeket, gondolkodásmódot, skilleket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A munkahelyeken szűkebb területen mélyebb tudást tud szerezni a hallgató, de az egyetemen tanított, generális, teljes tudományterületet lefedő elméleti alapokat nem tudja biztosítani a cég
- mondta Tóth Mária. Bár a társadalomban tapasztalható értékválság talán az egyetemi diplomák, egyáltalán az iskolázottság értékének csökkenését mutatja, hiszen a médiából sok olyan történet jut el a fiatalokhoz, amikor valaki képzettség nélkül is sikereket tudott elérni pályáján.
- mondja a DXC Technology ügyvezetője.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







