8 °C Budapest

Nagy változás az ingyenes tankönyveknél: megbukott a koncepció

2017. június 6. 12:00 1 perc

Már idén szeptembertől eltörölhetik a 3. és 4. osztályosok számára kötelező tartós tankönyveket is, vagyis megbukott a kormány által 2013 óta erőltetett koncepció az alsó tagozatban - írja a Magyar Nemzet az idei költségvetés módosító javaslatára hivatkozva.

Az első két évfolyamon már idén februárban kivezették az intézkedést, mondván "az életkori sajátosságok, valamint az első évek tankönyveihez fűződő érzelmi kapcsolat miatt mindenképp előnyös a kisiskolások saját tankönyvekkel való ellátása." Az Emmi korábban a takarékoskodással érvelt a tartós tankönyvek bevezetése mellett, ez azonban azzal járt, hogy az alig iskolába kerülő gyerekek nem írhattak bele a tankönyvekbe, nem húzhattak alá fontos szövegrészleteket, vagy nem firkálhattak kedvükre. A tankönyveket a lehető legjobb állapotban kellett megőrizni, hogy azokat a következő évfolyam gyerekei is használhassák.

Az elvet azonban a gyakorlat nem igazolta, a 6-7 éves gyerekek nem tudtak kellően eleget tenni ennek a kívánalomnak, ezt jelentette az életkori sajátosságaikra való hivatkozás. Úgy tűnik, az Emmi most arra jutott, hogy a 3. és 4. osztályosoknál sem érdemes ezzel próbálkozni.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 14:28