A mai szókincs 20-30%-a más nyelvekből származik az ősi és belső keletkezésű szavaink mellett.
Több mint 200 vállalati, kormányzati és oktatási szakértő, illetve diák találkozott csütörtökön a III. Versenyképes Oktatás Konferencián, hogy együtt tekintsék át a munkaerőpiac oktatási rendszerrel szembeni elvárásait, a fejlesztendő területeket és az egyes szereplők közötti együttműködés lehetőségeit. A rendezvény célja, az ország hosszútávú munkaerő-piaci versenyképességének javtása.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 2015-ben indította el az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) együttműködésével a Versenyképes Oktatás konferenciát, hogy párbeszédet alakítson ki a vállalatok, az oktatási intézmények és a kormányzat között, amely célja Magyarország hosszútávú munkaerő-piaci versenyképességének javítása.
Az esemény szakmai hátterét három aktuális, fiatalok körében készült kutatás adta, melyek fő tapasztalatait vitatták meg a résztvevők. Az idei esemény célja a platformteremtés és a tudásmegosztás mellett az volt, hogy a résztvevők meghatározzák azokat a munkaerő-piaci és oktatási területet érintő konstruktív javaslatokat, melyek segítségével Magyarország javíthat versenyképességén. Ezeket a javaslatokat az AmCham a későbbiekben eljuttatja a kormányzat felé négy témában, melyek a fiatalok hazatérése és a tehetségek megtartása, az új munkavállalói igények és az egyetemi hallgatók készségei.
A beszélgetések során számos konkrét ötlet, javaslat fogalmazódott meg. Az oktatást érintő gondolatok közül fontos kiemelni, hogy egy külföldi egyetem sok esetben nem garancia az értékesebb, minőségibb képzésre, mint egy hazai diploma.
A nemzetközi tapasztalat abban tudja a hallgatókat leginkább segíteni, hogy azokat a készségeiket fejlesszék, amelyekre a magyar oktatási rendszer jelenleg nem fektet kellő hangsúlyt. Ilyenek a prezentációs készségek, a projekt-és csapatmunka vagy a digitális oktatás.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Lényeges változás állt be a munkaerőpiacon, miszerint ma már nem a munkáltató választ kollégát, hanem a munkavállaló választ magának munkahelyet. Így a vállalatok évek óta keresik azt a csodaszert, amivel a fiatal generációt meg tudják szólítani és hosszútávon a cégnél tudják tartani a tehetségeket. A csocsóasztal és az ízesített ingyen limonádé lenne a megoldás? Hosszútávon biztosan nem.
Az előzetes felmérésekből és a helyszíni beszélgetésekből is az derült ki, hogy a megoldást a vállalatok rugalmasságában kell keresni - vonatkozzon ez a távmunkára, a munkaidőre, a nyári gyakorlatok rendszerére vagy akár a konkrét munkakörre-, a kölcsönös bizalomban és a folyamatos visszacsatolásban, aminek része az egymástól való tanulás is. A diákok felé az egyik legfontosabb üzenet az volt, hogy keressék és ragadják meg a lehetőségeket és alázattal közelítsenek az egyes feladatokhoz és az új helyzetekhez. Az oktatási intézményeknek elsősorban a már erős alapokat kéne tovább fejleszteniük és a nemzetközi jó gyakorlatokat is beépítve, illetve a vállalatokkal együttműködve gyakorlatiasabb, készségfókuszú és digitális oktatási rendszerek kidolgozását javasolták a résztvevők.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








